Budapest
A parádés panorámával rendelkező foghíjtelket Teleki József főispán vásárolta meg egy katonai árverésen, melyre 1789-ben bérházat építtetett. 1816-ban a magyarországi hadak főparancsnoki tisztjét átvevő Ferdinánd főherceg költözött be a falai közé, de 1850-től már a királyi kancellária hivatalainak adott otthont.
József főherceg 1892-ben vásárolta meg a kincstártól az épületet, amelyet aztán Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építettek át. 1906-ra készült el a neobarokk palota, melyhez franciakert és kocsigarázs is tartozott.
Az épület megsérült a második világháborúban, de helyreállítás helyett 1968-ban felrobbantották. Helye azóta is romterületként, funkció nélkül éktelenkedik az ország történelmi főterén.
A Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Programban még az idén megkezdődik a József főhercegi palota újjáépítése az eredeti terveknek megfelelően.

Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program
A külső homlokzat mellett a palota főbejárata mögötti pompás, üvegtetejű díszlépcsőházat is korhűen rekonstruálják, amely újra felvezet majd a két emelet magasságú díszterembe.

Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program

Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program
Az újjászülető palota rendezvényeknek is otthont ad majd, visszaállított reprezentatív tereit és neoreneszánsz kertet pedig a nagyközönség is látogathatja a jövőben.

Látványterv: Nemzeti Hauszmann Program
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!