Június 19-től egy hónapon át szünetel a forgalom a Nyugatiban

Emiatt egy hónapra teljes egészében kizárják a pályaudvarról a vonatközlekedést.

A Nyugati pályaudvar tavaly megkezdődött felújításában az utas- és vágánycsarnok készültsége 95 százalékos. A gyorsétterem, a pénztárcsarnok, a 10. vágány melletti irodarész, a volt közért és még néhány tetőrész tetőszerkezetén is folyamatosan halad a munka. Tart a vágánycsarnok nyílászáróinak restaurálása, a nosztalgia órák felújítása, a vápafűtési rendszer és a villámvédelem kiépítése, valamint a vágánycsarnokban, több peronon a hangosítási rendszer felújítása.

A Nyugati pályaudvar egészét érintő átfogó karbantartás miatt ideiglenesen szünetel a vonatforgalom egy hónapig.

Balogh Zoltán | MTI

Június 19-től július 17-ig az egész pályaudvaron előre tervezetten, jelentős karbantartási munkákat végeznek el, amelyeket nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett, ám a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó utazását, napi rutinját érintse. A karbantartás részeként megvalósul számos komfortjavító intézkedés, javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése, továbbá a csarnokon belül és kívül magasépítményi és közmű munkákat is elvégeznek. A karbantartás ideje alatt a Nyugatiból nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért jelentős menetrendi változások lépnek életbe a pályaudvart érintő vasútvonalokon.

A vasúttársaság az utasok informálására kiemelt figyelmet fordít, például a Nyugatiban 40 nagyméretű információs táblát és 200 lábon álló táblát helyeztek ki, diákok is segítik a tájékoztatást.

fotó: Balogh Zoltán | MTI

A Nyugati pályaudvar lezárása miatt az esztergomi vonalakról Rákosrendezőre, a veresegyházi vonalon az újpesti állomásra, a debreceni IC-k Zuglóba, a szegedi IC-k Kelenföldre, a lajosmizsei szakaszról Kőbánya-Kispestre érkeznek és indulnak a vonatok.

A vasúttársaság javasolja az utasoknak, hogy utazásuk előtt tervezzék meg az útvonalat és az átszállásokat a megújult ELVIRA felületén vagy a MÁV applikáció menetrendi keresője segítségével. A megváltozott célállomások, átszállási helyek miatt érdemes akár negyed órával hosszabb eljutási idővel számolni főként a korlátozás kezdeti időszakában.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!