Budapest jelképe, a Lánchíd az első állandó híd volt Pest és Buda között, egyben a teljes magyarországi Duna-szakaszon is.

Építése 1839-ben kezdődött, a kész hidat 1849-ben avatták fel. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Clark Ádám volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret.  A hídfők oroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette.

A hidat a 2. világháború végén a német hadsereg felrobbantotta. Az újjáépített hidat első felavatásának 100. évfordulóján, 1949. november 20-án nyitották ismét meg. Legutóbb 1986–1988-ban újították fel. A pillérek boltívein lévő régi szocialista címereket az eredeti Kossuth-címerekre 1996-ban alakították vissza. A nyári hónapok hétvégéin és bizonyos ünnepi alkalmakkor lezárják a járműforgalom elől, átadva a hidat a gyalogosforgalomnak.

A budai oldalon található alagút tetejére gyalog is fel lehet jutni, ahonnan kiváló látkép nyílik a Dunára.

A Lánchíd néhány jellemzője:

– háromnyílású, kőpilléres, merevítőtartós függőhíd

– a legkeskenyebb forgalmi útpályával rendelkező budapesti híd, és az egyetlen közforgalmú budapesti híd, amelyikhez nem kapcsolódnak közvetlenül szélesebb főútvonalak

–  1839 és 1849 között felépült híd a világ egyik legkorszerűbb és legjobban merevített függőhídja volt korának

– a kőből készült szerkezeti elemek kisebb, a lényeget nem befolyásoló átalakításokkal, az eredetivel megegyeznek. A vasszerkezetet azonban teljes egészében le kellett cserélni egy erősebb acélszerkezetre.

– a Lánchíd mindkét pillérének homlokfalain, illetve a Váralagút Duna felőli kapuzatának tetején is megtalálható Magyarország címere.