Budapest
A Magyar Zene Háza új időszaki tárlata, a Freddie című kiállítás május 1-jétől várja a közönséget. A nagyszabású bemutató a Queen néhai frontemberének életútját, színpadi világát és személyes oldalát mutatja be, miközben külön hangsúlyt kap a zenekar 1986-os budapesti koncertje is.
A kiállítás megvalósulását hároméves előkészítő munka előzte meg. Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a tárlat társkurátora a megnyitó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a közönség érdeklődése már a nyitás előtt is rendkívül nagy volt: elővételben eddig tízezer jegyet adtak el a kiállításra.
Mint felidézte, a tárlatban két kerek évforduló kapcsolódik össze: Freddie Mercury idén lenne 80 éves, a Queen legendás népstadionbeli koncertje pedig éppen négy évtizeddel ezelőtt, 1986-ban valósult meg.
Horn Márton hangsúlyozta, hogy a Queen budapesti fellépése különleges történelmi pillanatban történt. A zenekar 1986-ban, 70 ezer néző előtt adott koncertet a Népstadionban, ami abban az időben a vasfüggöny mögött kivételes jelentőségű eseménynek számított. A koncert egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Freddie Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt.
Horn Márton a Magyar Zene Háza 2023-as Dívák és Ikonok című kiállításának szervezésekor került kapcsolatba Tom Hykellel, aki több mint másfél évtizede gyűjti Freddie Mercury személyes tárgyait. A World of Freddie projektet gondozó gyűjtőn keresztül kapcsolódott be a munkába Peter Freestone is, aki tizenkét éven át volt az énekes személyi asszisztense.
Tom Hykel a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Peter Freestone-nal közösen fogalmazódott meg bennük egy Freddie Mercury életét és személyes világát bemutató kiállítás gondolata. Mint mondta, amikor Budapestre érkezett, és meglátta a Magyar Zene Házát, rögtön úgy érezte, hogy ez a különleges épület méltó helyszíne lehet a tárlatnak.
A Freddie című kiállítás mintegy ötszáz személyes tárgyat, színpadi jelmezt és kéziratot vonultat fel. A látogatói élményt barátok, munkatársak és egykori közreműködők visszaemlékezései egészítik ki, miközben a tárlat tereiben végig Freddie Mercury és a Queen dalai szólnak.
Mándli Endre Vazul társkurátor arról beszélt, hogy a kiállított tárgyakat innovatív, interaktív installációk teszik teljessé. A látogatókat Peter Freestone audiokommentárja kíséri végig, így a tárlat nemcsak látványos, hanem személyes hangvételű utazás is Freddie Mercury világába.
A kiállítás kilenc tematikus téren vezeti át az érdeklődőket. A tárlat fokozatosan tárja fel a világsztár mögött álló embert: a színpadi ikon mellett megjelenik a magánember, a gyűjtő, a művészetek és a japán kultúra rajongója, valamint az otthonát és baráti kapcsolatait gondosan ápoló Freddie Mercury is.
A turnékat bemutató rész azt is megmutatja, hogyan zajlott egy-egy koncertsorozat megszervezése az internet és a mobiltelefonok kora előtt. Külön hangsúlyt kap a Queen híres Live Aid-fellépése és az 1986-os budapesti koncert is. A tárlaton videón mesél Hegedűs László koncertszervező a Népstadion-show létrejöttéről, és megszólal Mihály György producer is.
A kiállításon több ikonikus darab is helyet kapott. Látható Freddie Mercury budapesti koncerten viselt dzsekije és cipője, a Live Aid-fellépésen hordott trikója, a Bohemian Rhapsody klipjéből ismert köntös, valamint az énekes egyik mikrofonállványa is.
A személyesebb tárgyak között kézzel írt dalszövegek, rajzok, arany- és platinalemezek, valamint Freddie Mercury londoni otthonából, a Garden Lodge-ból származó bútorok is szerepelnek. Az énekes 1985-től élt a Garden Lodge-ban, amely magánéletének egyik legfontosabb helyszíne volt.
A tárlat bemutatja azt is, hogyan zajlottak Freddie Mercury baráti összejövetelei, teázásai, és milyen szerepet töltöttek be életében imádott macskái. Külön figyelmet kap az énekes japán kultúra iránti rajongása, valamint a divathoz, a társasjátékokhoz, a vásárláshoz és az ajándékozáshoz fűződő kapcsolata is.
A megnyitót pódiumbeszélgetés egészítette ki, amelyen mások mellett részt vett Peter Freestone, Mike Moran producer, Rudi Dolezal kliprendező, Terry Giddings, Freddie Mercury egykori személyi testőre, Denis O’Regan fotós, Diana Moseley, az énekes egykori ruhatervezője, valamint Tim Staffell, Mercury volt iskolatársa is.
A beszélgetésből kiderült, hogyan teltek Freddie Mercury hétköznapjai a Garden Lodge-ban, amikor éppen nem turnézott vagy lemezen dolgozott. Tim Staffell felidézte, hogy 1967-ben az ealingi művészeti főiskolán ismerte meg Freddie-t. Mint mondta, Brian Mayjel és Roger Taylorral már Freddie előtt zenélt együtt, még a Queen megalakulása előtt, és a Queen első albumán szereplő Doing All Right című dal társszerzője is volt.
Diana Moseley Freddie híres koronás, palástos jelmezének történetét idézte fel, amelyet az énekes az 1986-os párizsi koncerten viselt. Mike Moran pedig a Montserrat Caballé operaénekessel közös Barcelona című Mercury-dal megszületéséről beszélt. A történetet a tárlaton archív videórészlet is felidézi, amelyen maga Freddie Mercury mesél a dalról.
Az 1986-os budapesti Queen-koncerthez kapcsolódó magyar közreműködők közül Szilágyi Gábor társkurátor Janicsák Istvánt, a budapesti koncert előzenekaraként fellépő Z’Zi Labor énekesét, Koós Györgyöt, a koncertből készült film vezető rendezőasszisztensét, Losonci Teri vágót és B. Tóth László rádiós műsorvezetőt kérdezte.
A Freddie című kiállítást május 1-jétől láthatja a közönség a Magyar Zene Házában. A tárlat 2027. február 28-ig tekinthető meg.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!