Budapest
A Város a fronton – Buda és Pest a török korban, 1526–1686 című kiállítás a mohácsi csata és Buda 1526-os török elfoglalásának 500. évfordulójához kapcsolódva idézi fel a magyar történelem egyik meghatározó időszakát. A tárlat azt a másfél évszázadot mutatja be, amelyben Buda és Pest a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti hatalmi küzdelmek egyik legfontosabb színterévé vált.
A 2027. április 18-ig látogatható kiállítás alapját a Budapesti Történeti Múzeum eddig nagyrészt be nem mutatott régészeti anyaga adja, amelyet épségben fennmaradt múzeumi műtárgyak egészítenek ki. A leletek mellett vetítések és digitális ábrák segítik a korszak megértését.
A tárlat kurátorai, Papp Adrienn és Sudár Balázs arra törekedtek, hogy a látogatók ne csupán a háborúk és a pusztítás történetével, hanem a török kori Buda mindennapjaival, kultúrájával és sokszínű kapcsolatrendszerével is megismerkedhessenek.
Csorba László, a múzeum igazgatója az október 14-i sajtóbemutatón hangsúlyozta, hogy a kiállítás a legkorszerűbb történeti kutatások eredményeire támaszkodva mutatja be a korszakot.
Buda történetében 1526 jelentette az egyik legfontosabb fordulópontot. A mohácsi csatában aratott győzelem után I. Szulejmán szultán seregei elfoglalták és felgyújtották a várost. Értékes tárgyakat és műalkotásokat hurcoltak el, a zsidó lakosság jelentős részét pedig az Oszmán Birodalom belső területeire telepítették.
A török csapatok néhány hét elteltével elhagyták Budát, a korábbi királyi központ azonban egyre fontosabb szerepet kapott a Habsburgok és az oszmánok közötti hatalmi küzdelemben.
Szapolyai János elsősorban a Habsburgok elleni védekezés érdekében korszerűsíttette a vár erődítéseit. Amikor 1541-ben Buda tartósan oszmán fennhatóság alá került, ezek a védművek már a török helyőrség számára biztosítottak védelmet.
A következő másfél évszázadban Buda és Pest több ostromot is átélt. A folyamatos háborúk súlyos károkat okoztak, mígnem 1686-ban a keresztény seregek visszafoglalták Budát.
A győzelem azonban hatalmas pusztítással járt. Az ostrom után alig maradtak épen épületek, és a középkor óta fejlődő városi társadalom is széthullott. Buda újjáépítése már megváltozott történelmi körülmények között, új lakossággal és új városszerkezettel kezdődött meg.
A háborúk ellenére az oszmán uralom idején új városi kultúra bontakozott ki Budán. A betelepülő katonák, tisztviselők, kereskedők és vallási közösségek saját szokásaikhoz és életmódjukhoz igazodó intézményeket és épületeket hoztak létre.
Dzsámik, türbék, vagyis síremlékek, közfürdők, medreszék, azaz vallási iskolák, valamint karavánszerájok épültek. Ebben az időszakban készült el az első állandó híd is Buda és Pest között.
A város építészetében az Oszmán Birodalom jelentős mestereinek hatása is megjelent. A korszak egyik legkiemelkedőbb építészének, Mimár Szinánnak a nevével fémjelzett udvari építészeti hagyomány Budán is nyomot hagyott.
Bár az oszmán kori épületek többsége az évszázadok során elpusztult vagy jelentősen átalakult, a fennmaradt török fürdők napjainkban is őrzik ennek az időszaknak az építészeti emlékeit.
A török kori Buda nem csupán katonai és közigazgatási központ volt. A városban irodalmárok és tudósok is működtek, a különböző vallási közösségek pedig hozzájárultak a kulturális élet sokszínűségéhez.
A város történetéhez Gül baba alakja is kapcsolódik, akinek kultusza Buda visszafoglalása után is tovább élt. Türbéje ma Budapest egyik legismertebb oszmán kori műemléke.
Az oszmánok Budát olyan városnak tekintették, ahol hosszú távon kívántak berendezkedni. A város életében jelentős szerepet játszottak az alapítványok és a mecénások is.
Buda földrajzi és politikai helyzete a kereskedelemben is meghatározó szerepet játszott. A keresztény és a muszlim világ határán fekvő városban különböző kultúrák és kereskedelmi útvonalak találkoztak.
A budai piacokon a Magyar Királyság és a hódoltsági területek termékei mellett Európa más vidékeiről, a Balkánról és Isztambulból származó árukat is kínáltak.
A városba távoli vidékekről, többek között Kínából és Vietnámból származó tárgyak is eljutottak, amelyekből a kiállításon is látható válogatás. Ezek a leletek a korabeli kereskedelmi kapcsolatok kiterjedtségéről tanúskodnak.
A Város a fronton című tárlat egy olyan korszakot mutat be, amelyben a háborús pusztítás és egy új városi kultúra kialakulása egyszerre volt jelen. A régészeti leletek, a fennmaradt műtárgyak és a digitális bemutatók segítségével a látogatók megismerhetik, hogyan alakult át Buda és Pest 1526 és 1686 között.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!