A budapesti Műegyetemet 2016. október 23-án nyilvánították Történelmi emlékhellyé.

Elődintézménye, a 18. századi Institutum Geometrico-Hydrotechnicum révén a hazai műszaki felsőoktatás bölcsője. Az egyetem történeti kampuszán 1956. október 22-én tartott hallgatói nagygyűlés hatására kaptak szélesebb nyilvánosságot a politikai berendezkedéssel szembeni követelések. Az innen induló tüntetés lett a forradalom fővárosi nyitánya október 23-án.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a rendszerváltozást követően szinte azonnal megkezdte a Műegyetem polgárainak az 1956-os forradalom és szabadságharc elindulásában játszott meghatározó szerepének méltó megőrzését, bemutatását célzó tevékenységét.

Az épületet Hauszmann eredetileg 6 szintesre tervezte. A legalsó szint az alapok és pince (mai csőalagút), mely egy járható közműalagúton keresztül az egyetem összes épületével összeköttetésben van. A II. világháborúban légoltalmi pinceként funkcionált, és itt működött a 2006-os tűzvészig a lőtér is.

Efölött az alsó földszint (ma földszint) található, laborokkal, raktárakkal. A földszint (ma magasföldszint) a bejárat szintje, a Díszudvarral, tantermekkel, szertárakkal, tanári- és klubhelyiségekkel. Az I. emelet a legdíszesebb, a II. világháborúig itt volt a Díszterem, az ünnepségek helyszíne, mely egy két szintet átfogó, kosáríves, hevederes, vasbeton-dongaboltozattal fedett reprezentatív terem volt. Ezenkívül a szinten a mérnöki és gépészmérnöki kar termei voltak megtalálhatóak. A II. emeleten voltak az építészmérnöki kar termei.

Hauszmann a homlokzat kialakításánál szerette volna hangsúlyozni a tanintézmény jelleget. A homlokzat jellemző anyagai a színes zománcozott betétekkel tarkított tégla, faragott kő, pirogránit.

A főhomlokzat középrizalitja a hármas kapuból, és felette Díszterem homlokzatából áll: 6 db 2 szintet átfogó korinthoszi oszlop, közötte hatalmas ablakokkal. A saroktornyok közötti attikán eredetileg obeliszkek álltak.

A sarokrizalitok homlokzata valódi nagypilaszter-rend, zárópárkány alatti relief-szerű fejezetekkel.

A többi homlokzati részen az alsó földszint és földszint összefogásával alakította ki a lábazati sávot, efölött nagypilaszter-rendhez hasonló tagolást hozott létre.

A főbejárat előtt 4 db, kétszeres életnagyságú allegorikus női kőszobor állt: ők a mérnöki, építészmérnöki, gépészmérnöki és vegyészmérnöki tudományokat jelképezték.

A központi épületben is állandóak voltak az átépítések, bővítések: 1909-ben adták át, de már 1910-es évek elején üvegtetővel fedték be a még beépítetlen Duna felőli udvarokat.

A helyhiány miatt többször felmerült az emeletráépítés, amely végül 1941-42-ben történt meg: gondos tervezéssel az eredetileg magasabbra épített sarokrizalitok szintjéhez igazították a 3. emelet szintjét. A Duna menti homlokzaton ez túl nagy változás lett volna, ezért ott meghagyták az eredeti kialakítást. A rákövetkező években a maradék udvarokat is lefedték, így nem maradt nyitott belső udvar az épületben.

A II. világháború során hetekig frontvonal volt az épület, hadianyag-központként is működött, ráadásul gépágyú- és gépfegyverszék is volt benne: emiatt folyamatos támadások érték, jelentős károk keletkeztek: sok helyen a födémek teljesen földszintig beszakadtak, a Díszterem boltozata leomlott, elpuszutlak a bejárat díszei, az allegorikus szobrok, és a műszaki berendezések jó része. Megsemmisült a Műegyetem ünnepélyes zárókőletétele során a K épület főfalába rejtett zárókő okmány is.

A helyreállítások 1953-ra fejeződtek be.Az I. és II. emeleti tervek nagyjából őrizték az eredeti kialakítást, II. emeleten nagyobb változásokat eszközöltek. A Dísztermet nem állították helyre, felosztották kisebb termekre, a II. emeleten pedig a Szkéné színház működik benne.

Végül megtörtént az emeletráépítés a dunai oldalon is, belső udvarra néző tantermekkel.