A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, azaz a Belvárosi plébániatemplom Budapesten, a Március 15. téren áll.

Az Erzsébet-híd pesti hídfőjének északi oldalán álló tekintélyes kéttornyú templom közel kétezer év emlékeit őrzi. A mai tér alatt – eltekintve az őskor nyomaitól – a római uralom kiterjedt emléke, egy négyszögletes, 86×84 méter alapterületű tábor maradványai húzódnak. A tábor sarkain egy-egy legyező alakú torony alatt, 3,4 méter vastag oldalfalait 2-2 U alakú torony védte. Végső formájában Kr.u. 350 körül épült ki, 375 után még használták.

Ennek a IV. századi tábornak a déli falához közel, az egykori parancsnoki épület helyén épült fel az a háromhajós, keleti oldalán három félköríves apszissal (szentéllyel) zárt kéttornyú templom, amelyet részleteiben ma is láthatunk. Bár ezt a templomot a kutatás XII. századi alkotásnak határozta meg, bizonyos, hogy már Szt. István korában állt itt templom.

A 2000-es évek elején végzett ásatás XI. századi sírokat tárt fel a mai sekrestye területén. Tudjuk, hogy abban az időben – és még sokáig – temetni csak templom mellett, esetleg magában a templomban lehetett. A korábbi kutatók ókeresztény előzményeket tételeztek fel, a legújabb kutatások nem találtak erre bizonyítékot. Elgondolkoztató azonban, hogy az Árpád-kori templom miért épült az akkor még fennálló római erőd délkeleti sarkába, a déli falhoz szorítva.

Szent Gellért nagyobb legendája szerint 1046-ban vértanúhalála után közvetlenül, testét a pesti templomba, a mai templom előzményébe temették. Írott adat van rá, hogy I. András király 1053-ban, amikor Szt. Gellért testét püspöki székhelyére, Csanádra vitette, a pesti templomban maradt ereklyéinek méltó helyet teremtve az épületet kibővíttette.

A templom kőfaragványai között található egy feltehetőleg XI. századi – a XIII. században másodlagosan újra faragott – szalagfonatos keretkő.

A faragott kőből épült, a későbbi lébényi, jáki templomok mintájául szolgáló háromhajós templomban tartották 1211-ben az akkor 4 éves királylány, a későbbi Szent Erzsébet eljegyzését a türingiai Hermann őrgróffal.

A templom építéstörténetében újabb korszak következett, amikor a XIV. század folyamán lebontották az épület keleti három apszisát és felépítették a máig álló hatalmas szentélyt, amelynek oszlopokkal határolt középső liturgikus terét ún. szentélykörüljáró keretezi. Ebben a folyosószerű körüljáróban ülőfülkék tagolják a falakat, középen pedig egy nagyobb, falképekkel ékes fülke zárja a szentélyt. A fülkét a falfestmény fölött eredetileg festett kőbaldachin zárta. A déli zarándokkapu eredeti formájában és a déli torony is ekkor készülhetett a megtartott románkori déli homlokzat elé.

Ezen új szentély nyugati oromzata kimagaslott a továbbra is eredeti formájában álló bazilikális templom oldalhajói fölé.

A templom 1541 után, a török időben rövid ideig dzsámiként működött. Ennek emléke a szentélyben látható egyszerű imafülke (ún. „mihráb”), és egy feketével festett felirat maradványa. A törökök csak a szentélyt használták, a templom nyugati fele romos volt.

1686 után a török uralom megszűnésével több részletben felépült a templom hajója és déli tornya barokk stílusban a megmaradt gótikus falmaradványok felhasználásával. A főhomlokzat északi tornya a XVIII. század végén épült.

A templom és plébánia XIX. századi jeles eseményei:
– Kossuth Lajos – bár ő maga evangélikus volt – ezen a plébánián kötött házasságot Meszlényi Teréziával.
– 1856. május 25-én Adolf Kolping kölni pap tartott előadást a templomban. Ezzel kezdődött mozgalma Magyarországon.
– Liszt Ferenc 1858 és 1871 között gyakran szállt meg a templom melletti plébániaépületben. Hét évig ott is lakott. Templomunkban vezényelte a legtöbb alkalommal akár saját, akár más szerzők műveit.

Rómer Flórissal kezdődött az épület régészeti, művészettörténeti értékeinek felfedezése a XIX. század 2. felében. 1890-ben jelent meg Némethy Lajos könyve a templom történetéről. 1889-90-ben Steindl Imre az Országház tervezője restaurálta a szentélyt. 1895-ben felvetődött a templom lebontásának vagy eltolásának ötlete az Erzsébet híd építése kapcsán. A terv – bár egészen 1937-ig kísértett, szerencsénkre végül is nem valósult meg, a műemlék épület az eredeti helyén maradt.
Az 1932-44 között végzett ásatást és falkutatást, valamint az 1944-45 évi háborús károkat követően 1945-48 között helyreállították a szentélyt, majd több részletben a hajót és a tornyokat.

2010-ben feltárásra és helyreállításra került a szentély keleti záródásának freskódísze.
2014-15 között újabb ásatás tisztázta a padlózat alatti római és középkori maradványokat. Ez után következhetett 2016-ban – a már korábban elvégzett külső homlokzati felújítás folytatásaként – a belsőtér helyreállítása. A padlószint alatt altemplom kialakítására került sor az ásatási eredmények bemutatásával.