Ferenc pápa Budapestre látogat szeptemberben

Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn.

A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért „illő”, és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt.

Erdő Péter hozzátette: „a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban”. A 2020 őszéről elhalasztott kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Öröm és megtiszteltetés, hogy szeptemberben Budapesten fogadhatjuk Ferenc pápát – írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.

„Erdő Péter bíboros, érsek kezdeményezésére főpolgármesterként én is levélben hívtam meg Ferenc pápát a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Sokakkal együtt várom a találkozást” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint manapság talán Ferenc pápától lehet és érdemes a legtöbbet tanulni. Nem csak hitről, emberségről, hiszen a klímavédelem és a környezetvédelem terén is az egyik legprogresszívebb programot fogalmazta meg korábbi enciklikájában – írta.

Hozzátette: legutóbb a „legjobb politikáról” is figyelemre méltó, akár iránymutatásnak is beillő gondolatokat írt. A populizmussal szemben – „amelyben mi élünk” – a popularizmust javasolja.

A populizmus valójában visszaél a népakarattal, bár állandóan arra hivatkozik, a felhatalmazást egyéni, önös érdekek érvényesítésére, anyagi haszonszerzésre használja – áll a főpolgármester bejegyzésében. A popularista politika viszont mindenki számára lehetőséget biztosít, hogy saját képességét fejlessze, az emberi méltóságra összpontosít, amelyet nem rendel alá pénzügyi szempontoknak, és védelmezi a munkát mint a társadalmi élet legfontosabb dimenzióját. A szegénységet pedig a szolidaritás és a szubszidiaritás, vagyis a helyben meghozott döntések alapján, az önkormányzatiság erősítésével kezeli. Az állandó megosztottság, a háborús retorika helyett az együttműködésben, a partnerségben hisz – írta. „Nagyon közel állnak hozzám ezek a gondolatok is” – tette hozzá Karácsony Gergely.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!