Budapest
A taxirendelet módosítását egyhangúlag fogadta el a testület. Az elfogadott javaslatban azt írták, hogy a 33 százalékos emelést a legutóbbi díjmegállapítások óta bekövetkezett, eddig is jelentős üzemanyagár-emelkedés, valamint a megnövekedett infláció és a minimálbér emelkedése együttesen indokolja.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte: a tarifaemelés a taxis szervezetek által kezdeményezett egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi.
A rendeletmódosításban szerepel a kártyás fizetés megkönnyítése, a taxisok ellenőrzésének szigorítása, valamint az utasfelvételi lehetőségek jogszabályi bővítése.
Soproni Tamás, a Momemtum fővárosi frakciójának vezetője, VI. kerületi polgármester a vitában elmondta: szerintük szükség van a taxiszolgáltatás strukturális átalakítására, ennek része lenne a hatósági ár helyett az ársapka bevezetése, amely megteremti az árverseny lehetőségét.
Mivel a hatósági ár nem tudta „letörni” a taxishiénákat, indokolt lenne a független szolgáltatók „beterelése” az ellenőrizhetőbb, számonkérhetőbb taxisszövetkezetekbe. Azt is javasolta, hogy a taxikat tegyék elérhetővé a BudapestGO applikációban, megkönnyítve ezzel a szolgáltatófüggetlen taxirendelést.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!