Szent István Nap 2025 Budapest

Budapest, Magyarország

2025. augusztus 16-tól 21-ig Budapest több pontján ünnepi programsorozat várja az érdeklődőket.

A Szent István-naphoz kapcsolódóan a fővárosban a Duna mindkét partján, összesen 19 helyszínen várják rendezvények az ünneplőket; a programsorozat csúcsa idén is az augusztus 20-i tűzijáték és drónshow lesz.

A hivatalos állami rendezvények sora augusztus 20-án reggel az Országház előtt indul a nemzeti lobogó felvonásával és az ünnepélyes tisztavatással, ezt követően a Duna-partról tekinthető meg a légiparádé. A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház, délután pedig a Szent István-bazilikánál kerül sor az ünnepi szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre. 21 órakor kezdődik a nap fő attrakciója, Európa legnagyobb tűzijátéka.

A zenei és gasztronómiai programok augusztus 16-án Mága Zoltán gálakoncertjével kezdődnek, a Tabánban pedig Retro bulit tartanak. A Filozófusok kertjében a Panorama Classical a komolyzene, míg az Erzsébet téren a Szabadrét Fesztivál az elektronikus zene kedvelőit várja. A gasztronómia szerelmeseit hagyományőrző programokkal és magyar ételekkel várja a Csárdafesztivál.

Augusztus 17-én nyitja meg kapuit a Mesterségek Ünnepe, másnap pedig a Vigadó Piano. Szintén ettől a naptól várja az érdeklődőket a Magyar Ízek Utcája, ahol bárki megkóstolhatja az idei Szent István-napi kenyeret, az ország tortáját, valamint az év innovatív kenyerét, sétálósüteményét és cukormentes tortáját is.

Augusztus 19-től a Városligetben megnyílik a Varázsliget, a Kreatív Fesztivál a Millenáris Parkban új köntösben várja a divat és design kedvelőit, a Margitsziget pedig a Családi Élményszigetnek ad helyet.

Újdonság a Szabadság téri KultúrKavalkád, míg a Hősök útján a magyar történelem legfontosabb pillanatai élhetők majd át a hagyományőrző csoportok és színészek előadásának köszönhetően.

A programsorozatot augusztus 21-én a Mándoki Soulmates koncertje zárja a Szentháromság téren.

Részletes program:

Művészkert (Millenáris)

  • Augusztus 18.
    17:00 – 22:30 Rejtő Jenő időkapszula
    18:00 – 19:00 Vecsei H. Miklós és a QJÚB – Csoóri, Pilinszky, Radnóti-előadás
  • Augusztus 19.
    10:00 – 22:30 Rejtő Jenő időkapszula
    16:00 – 17:00 Egymáshoz vezető út – Magashegyi Underground zenés beszélgetés
    18:00 – 19:00 Libikóka special – Grecsó Krisztián & Hrutka Róbert duó koncert irodalommal
  • Augusztus 20.
    10:00 – 22:30 Rejtő Jenő időkapszula
    11:00 – 12:00 Volt egy fakatona – Kaláka gyerekkoncert
    14:00 – 15:00 Egymásra hangolva
    16:00 – 17:00 Közös utakon
    18:00 – 19:00 HOBO80

Magyar Ízek Utcája (Várkert Bazár – Várkert rakpart)

  • Augusztus 18.
    10:00 – 11:00 hUNCUT: Cicoma Ciklon és Colos Cár története – zene és mese
    12:00 – 13:00 Score Six – film- és rajfilmzenék
    14:00 – 16:00 HTM Band
    17:00 – 19:00 Pengetett M’Lord?
    20:00 – 22:00 JBB – Jani B(l)ack Blues
    22:00 – 00:00 Vegas Show Band
  • Augusztus 19.
    10:00 – 11:00 Alma Zenekar
    12:00 – 13:00 Magyarország Tortájának és Magyarország Cukormentes Tortájának ünnepélyes felszelése
    15:00 – 16:00 Iván Szandra Duó
    17:00 – 19:00 Jazz Because
    20:00 – 22:00 Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar
    22:00 – 23:00 DJ Izil
    23:00 – 00:00 Mystery Gang
  • Augusztus 20.
    10:00 – 11:00 Szent István napi kenyerek ünnepélyes megszegése
    11:00 – 12:00 Vitéz László és az elátkozott malom – bábelőadás
    14:00 – 15:00 Harakyru Band
    17:00 – 18:00 Blues Rádió Budapest
    18:30 – 20:30 DJ Hobbista

SzabadRét Fesztivál (Erzsébet tér)

  • Augusztus 16.
    12:00 – 13:30 DJ Panda
    13:30 – 15:00 Artheon
    15:00 – 16:30 Galactic Jackson
    16:30 – 18:00 Monkeyneck
    18:00 – 22:00 Marwell & Benski
    18:00 – 19:15 Palo Canto
    19:15 – 20:15 Sobek
    20:15 – 21:15 Richard Zalai
    21:45 – 23:00 Lotfi Begi and Friends
  • Augusztus 17.
    12:00 – 13:30 Tamas Szabo
    13:30 – 15:00 Maxim Kuznyecov
    15:00 – 17:00 Indigo Theory
    17:00 – 18:30 Lenny Lenoks
    18:00 – 22:00 Marwell & Benski
    18:30 – 20:30 Peter Makto
    20:30 – 22:00 Metha

Panorama Classical (Filozófusok kertje)

  • Augusztus 16.
    14:00 – 15:00 Dalszerelőműhely
    15:00 – 16:00 Klasszikus katonadalok, az indulótól a takaródóig
    16:00 – 17:00 Gyertek fel a színpadra! – Közös zenélés a Modern Art Orchestra zenekarral
    16:00 – 20:30 Hangszerbütykölő és kézműves foglalkozás
    17:00 – 18:00 Klasszikus slágerek, népszerű sikerdarabok
    18:00 – 19:00 Gyertek fel a színpadra! – Közös zenélés a Modern Art Orchestra zenekarral
    19:00 – 20:30 Interaktív hangszermúzem
    19:00 – 20:30 Komolyzenei koncertfelvételek az MTVA archívumából
    20:30 – 22:00 Mozizene koncert
  • Augusztus 17.
    14:00 – 15:00 Dalszerelőműhely
    15:00 – 16:00 Klasszikus katonadalok, az indulótól a takaródóig
    16:00 – 17:00 Kalandozás az ütőhangszerek világában
    16:00 – 20:30 Hangszerbütykölő és kézműves foglalkozás
    17:00 – 18:00 Klasszikus slágerek, népszerű sikerdarabok
    18:00 – 19:00 Rézfán fütyülők
    19:00 – 20:30 Interaktív hangszermúzem
    19:00 – 20:30 Komolyzenei koncertfelvételek az MTVA archívumából
    20:30 – 22:00 Nagy magyar daloskönyv – Mérlegen a magyar zene a népdaloktól a mai slágerekig

Csárdafesztivál (Vörösmarty tér)

  • Augusztus 18.
    14:00 – 15:00 Táncok a Kárpát-medencéből
    15:30 – 16:30 Filmzenék koncert
    17:00 – 18:00 Zűrös Banda koncert
    18:30 – 19:30 Örömtánc előadás
    19:30 – 20:00 Csárda bemutató
    20:00 – 21:00 Magyar Banda koncert
    21:00 – 22:00 Asztali muzsika
  • Augusztus 19.
    11:00 – 12:00 Debreceni Népi Együttes és a Szilágysági Táncegyüttes közös táncműsora
    12:00 – 12:30 Csárda bemutató
    12:30 – 13:30 Jó ebédhez szól a nóta
    13:30 – 14:00 Csárda bemutató
    14:00 – 15:00 Szeretve’ es, együtt’ es – táncelőadás
    15:00 – 15:30 Világtánc koncert
    16:00 – 16:30 Folk-kortárs-montázs
    16:30 – 17:00 Csárda bemutató
    17:00 – 18:00 Szilvásy Gypsy Band koncert
    18:00 – 18:30 Csárda bemutató
    18:30 – 19:30 Fordulj Kedves Lovam – koncert
    19:30 – 20:00 Csárda bemutató
    20:00 – 21:00 Szerelemkert – Tánckoncert
  • Augusztus 20.
    11:00 – 12:00 Táncelőadás
    12:00 – 12:45 Meseszínpad
    12:45 – 13:00 Csárda bemutató
    13:00 – 13:45 Tágasságot nekünk is! – Táncelőadás
    13:45 – 14:15 Csárda bemutató
    14:15 – 15:15 Bolgár táncház
    15:15 – 15:30 Csárda bemutató
    15:30 – 16:30 Járd ki lábam akkor is! – Táncelőadás
    16:30 – 17:00 Csárda bemutató
    17:00 – 19:00 Jubileumi koncert
    19:00 – 20:00 Csárdák Dialektusok

KultúrKavalkád (Szabadság tér)

  • Augusztus 19.
    11:00 – 12:00 Maszk Bábszínház – Havas Zsolt és Havas Edina
    13:00 – 14:00 Zabszalma együttes
    16:00 – 17:00 Itt és Most Társulat – improvizációs színház
    18:00 – 19:00 Hot Jazz Band
    18:00 – 19:00 Jazz Formers
    19:20 – 20:30 Kerekes Band
  • Augusztus 20.
    11:00 – 12:00 Tibus és a Hintalók – gyerekzenei előadás
    16:00 – 17:00 Borbély Mihály Quartet
    18:00 – 19:00 Jazz Formers
    18:00 – 19:00 Swing à la Django
    19:20 – 20:40 Duna Szimfonikus Zenekar

Vigadó Piano (Vigadó tér)

  • Augusztus 18.
    14:00 – 14:50 Változnak az évszakok
    15:00 – 15:50 Summertime
    16:00 – 16:45 Szeressük egymást gyerekek…
    17:00 – 17:45 Édith Piaftól Charles Aznavourig
    18:00 – 18:45 Latin est
    19:00 – 19:45 Szulák Andrea est
    20:00 – 20:45 Petit jazz francaise
    21:00 – 22:00 Malek Andrea est
  • Augusztus 19.
    14:00 – 14:50 Játszd újra Sam!
    15:00 – 15:50 Szép esténk lesz majd, ha megöregszünk…
    16:00 – 16:50 Azért vannak a jó barátok…
    17:00 – 17:45 Kívánságóra
    18:00 – 18:45 Ma éjjel táncolnék…
    19:00 – 19:45 Gipsy fusion
    20:00 – 20:45 Bossa-Nova, Swing örökzöldek
    21:00 – 22:00 Szőke Nikoletta és Berki Tamás estje
  • Augusztus 20.
    14:00 – 14:50 Hosszú, forró nyár…
    15:00 – 15:45 I Just Called to Say I Love You
    16:00 – 16:45 Nem adom fel…
    17:00 – 17:45 Night and Day…
    18:00 – 18:45 A szamba világa
    19:00 – 20:00 A popzene órája…

Kreatív Fesztivál (Millenáris)

  • Augusztus 19.
    10:00 – 18:00 Feller Adrienne Inner Flow Jóga & Meditáció
    10:00 – 18:00 Illatok, olajok, harmónia – Testolaj-készítő workshop
    10:00 – 18:00 Csempére álmodva – alkosd meg saját színes-mázas világod!
    10:00 – 18:00 Játék & Kaland –Társasok mindenkinek
    10:00 – 18:00 Élő Tradíció – Kézműves táblajátékok testközelből
    10:00 – 18:00 Alkosd meg saját színes-illatos fürdősódat!
    10:00 – 18:00 Tufting varázslat – Színezz, tűzz, alkoss!
    10:00 – 18:00 Tűzijáték a Dunán – Közös vászonfestés
    10:00 – 18:00 Öntsd formába a fényt! – Lámpakészítő workshop
    10:00 – 18:00 Gyapjas Kuckó – Alkoss gyapjúfilcből!
    10:00 – 18:00 MobilMóka – Fűzd meg saját telefonékszered!
    10:00 – 18:00 Pinkponilo x Upcycling Telefontok és Borítéktáska Workshop
    10:00 – 18:00 Mittersisters Bőrműhely – Alkotás személyre szabva
    10:00 – 18:00 VIKTORIAVARGA
    10:00 – 18:00 Fenntartható Divatműhely – Alkosd újra!
    10:00 – 18:00 CRÈEM
    10:00 – 18:00 LED-es kreatív workshop – Ismerkedés a viselhető technológiával
    10:00 – 18:00 AANRO
    10:00 – 18:00 Nádi Bogi
    10:00 – 18:00 PARBIART CERAMIC STUDIO
    10:00 – 18:00 Romani Design – Autentikus minták, modern ékszerek
    10:00 – 18:00 Alkoss szívből! – Kreatív workshop mindenkinek
    10:00 – 18:00 RUHA
    10:00 – 18:00 Hajolj a hajadhoz – Keverd ki a saját hajolajodat!
    11:00 – 16:00 A Völgyhajó Bábszínház bemutatja
  • Augusztus 20.
    10:00 – 18:00 Feller Adrienne Inner Flow Jóga & Meditáció
    10:00 – 18:00 Illatok, olajok, harmónia – Testolaj-készítő workshop
    10:00 – 18:00 Csempére álmodva – alkosd meg saját színes-mázas világod!
    10:00 – 18:00 Játék & Kaland –Társasok mindenkinek
    10:00 – 18:00 Élő Tradíció – Kézműves táblajátékok testközelből
    10:00 – 18:00 Alkosd meg saját színes-illatos fürdősódat!
    10:00 – 18:00 Tufting varázslat – Színezz, tűzz, alkoss!
    10:00 – 18:00 Tűzijáték a Dunán – Közös vászonfestés
    10:00 – 18:00 Öntsd formába a fényt! – Lámpakészítő workshop
    10:00 – 18:00 Természet a tégelyben – Hidratálókrém készítés növényi alapanyagokból
    10:00 – 18:00 Gyapjas Kuckó – Alkoss gyapjúfilcből!
    10:00 – 18:00 MobilMóka – Fűzd meg saját telefonékszered!
    10:00 – 18:00 Pinkponilo x Upcycling Telefontok és Borítéktáska Workshop
    10:00 – 18:00 Mittersisters Bőrműhely – Alkotás személyre szabva
    10:00 – 18:00 VIKTORIAVARGA
    10:00 – 18:00 Fenntartható Divatműhely – Alkosd újra!
    10:00 – 18:00 CRÈEM
    10:00 – 18:00 LED-es kreatív workshop – Ismerkedés a viselhető technológiával
    10:00 – 18:00 AANRO
    10:00 – 18:00 Nádi Bogi
    10:00 – 18:00 PARBIART CERAMIC STUDIO
    10:00 – 18:00 Romani Design – Autentikus minták, modern ékszerek
    10:00 – 18:00 Alkoss szívből! – Kreatív workshop mindenkinek
    10:00 – 18:00 RUHA
    10:00 – 18:00 Hajolj a hajadhoz – Keverd ki a saját hajolajodat!
    11:00 – 16:00 Fabula Bábszínház bemutatja: Vitéz László Szent István ünnepén

Mesterségek Ünnepe (Szentháromság tér)

  • Augusztus 17.
    10:30 – 11:30 Türk Ifjúsági Zenekar koncertje
    11:30 – 12:00 Nádasmenti menyecske kontyolása – Öltöztető: Kiss Gabriella a Népművészet Ifjú Mestere
    12:00 – 12:30 Virtus Dudazenekar napindító örömzenéje
    13:00 – 14:00 Berka Együttes koncertje
    14:00 – 14:15 „Kirgiz elechek – a selyemút szíve” – a kirgiz fejfedő titkának bemutatása
    15:00 – 16:00 A Kéve Néptáncegyüttes és a Tököli Délszláv Táncegyüttes közös néptánc produkciója
    16:30 – 17:00 Mária dalok – Pitti Katalin és a Regnum Marianum – Mária énekverseny győzteseinek koncertje
    17:00 – 17:15 „Kirgiz elechek – a selyemút szíve” – a kirgiz fejfedő titkának bemutatása
    18:00 – 19:00 „Ígéret havában…”- az Alba Régia Táncegyüttes gálaműsora
    19:00 – 19:15 A Mesterségek Ünnepének Hivatalos Megnyitója
    20:00 – 21:30 Kerekes Band & Dalinda – első közös koncert és albumpremier
    21:30 – 22:00 Táncház
  • Augusztus 18.
    11:30 – 12:00 Virtus Dudazenekar napindító örömzenéje
    12:00 – 12:15 „Kirgiz elechek – a selyemút szíve” – a kirgiz fejfedő titkának bemutatása
    13:30 – 15:00 Vendégünk a Summerfest Nemzetközi Kulturális Fesztivál
    16:00 – 16:45 Virtus Dudazenekar – koncert
    16:45 – 17:00 „Kirgiz elechek – a selyemút szíve” – a kirgiz fejfedő titkának bemutatása
    18:00 – 19:00 Romano Drom feat. Said Tichiti
    20:00 – 21:30 Csík János és a Mezzo
    21:30 – 22:00 Táncház
  • Augusztus 19.
    11:30 – 12:00 Virtus Dudazenekar napindító örömzenélése
    12:45 – 13:00 „Kirgiz elechek – a selyemút szíve” – a kirgiz fejfedő titkának bemutatása
    13:00 – 14:00 Mesterek és tanítványok – az Egressy Kamara Műhely koncertje
    14:00 – 14:30 Kincset érő Székelyföld – Hrivnák Tünde divattervező legújabb kollekciójának divatbemutatója
    15:00 – 16:00 Szalonna és Bandája
    17:00 – 18:00 A Népművészeti Egyesületek Szövetségének Díjátadó Ünnepsége
    18:00 – 19:00 A Magyar Nemzeti Táncegyüttes műsora
    20:00 – 21:00 Romengo & Lakatos Mónika
    21:30 – 22:00 Táncház
  • Augusztus 20.
    10:00 – 10:15 Reggeli köszöntő a Virtus Dudazenekarral
    10:15 – 10:30 „Kirgiz elechek – a selyemút szíve” – a kirgiz fejfedő titkának bemutatása
    10:30 – 11:00 Nádasmenti menyecske kontyolása – Öltöztető: Kiss Gabriella a Népművészet Ifjú Mestere
    12:00 – 13:00 Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület gálaműsora
    14:00 – 15:00 Napkelettől Napnyugatig – Petrás Mária és Zenekarának koncertje
    15:00 – 15:30 KENYÉRÁLDÁS ÜNNEPSÉG
    16:30 – 17:30 „folkTrend!” – A hagyomány a régi, a stílus új – Modern öltözetek a hagyomány jegyében
    18:00 – 19:00 Tázló Együttes koncertje
    20:00 – 21:00 Örömtánc – A Fitos Dezső Társulat táncelőadása

Mesterségek Ünnepe (Dísz tér)

  • Augusztus 17.
    10:00 – 19:00 Népi játszóház: szövött karkötő készítése Pintér Piroskával, a Hagyományok Háza szőnyegszövő és takács szakoktatójával
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    11:00 – 12:00 Paár Julcsi: Kerekerdő családi mesekoncert
    13:00 – 14:00 Sej, a palotai réten! – élő örökség, élő közösség címmel viseletbemutató a Rákospalotai Örökségünk Egyesület jóvoltából
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Kiss Sárával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 15:30 Álomzug Társulat: Az Üveghegyen túl, avagy a Tengerlépő cipő című bábszínházi előadás
    15:40 – 16:45 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak, Tálas Ágnessel, muzsikál: Horváth Gyula és Kerényi Róbert
    16:45 – 17:00 Élőszavas mesemondás Kiss Sárával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:00 – 17:30 Sej, a palotai réten! – élő örökség, élő közösség címmel viseletbemutató a Rákospalotai Örökségünk Egyesület jóvoltából
    18:00 – 19:30 ViGaD Együttes népzenei koncertje és hangszerbemutatója
  • Augusztus 18.
    10:00 – 19:00 Népi játszóház: nemez karkötő, nyaklánc és fülbevaló készítése Németh Bea, nemezkészítő népi iparművésszel, a Hagyományok Háza szakoktatójának vezetésével
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    11:00 – 12:00 Bognár Szilvia: Lepedőcske Párnocska interaktív családi koncert
    13:00 – 14:00 Pipiske vagy bukor? Galga menti népviseletek színe java viseletbemutató Tóth Gergővel
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Kovácsné Mucza Judit, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 15:30 Ziranó Színház: Pulcinella kertészkedik című bábszínházi előadás
    15:40 – 16:45 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak, Kovács Zsuzsannával, muzsikál: Aranyalma páros
    16:45 – 17:00 Élőszavas mesemondás Kovácsné Mucza Judit, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:00 – 17:30 Pipiske vagy bukor? Galga menti népviseletek színe java viseletbemutató Tóth Gergővel
    18:00 – 19:30 3B zenekar népzenei koncertje, énektanítással és hangszerbemutatóval
  • Augusztus 19.
    10:00 – 14:30 Népi játszóház: csuhé virággal díszített gyékényfonatos fejpánt készítése Bárány Marával, a Hagyományok Háza szakoktató vezetésével
    14:30 – 19:00 Népi játszóház: szélforgó készítése fűzvesszőből Kovács Zoltán kosárfonó népi iparművésszel a Hagyományok Háza kosárfonó szakoktatójának vezetésével
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    11:00 – 12:00 Klárisok zenekar: Kerekégenjáró családi mesekoncert
    13:00 – 14:00 Jászok földjén viseletbemutató a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület kivitelezésében, Jásztáncosok közreműködésével.
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Kertész Katával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 15:30 Márkus Színház: Laci királyfi című bábszínházi előadás
    15:40 – 16:45 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak, Szerényi Andreával, muzsikál: Gundy Kristóf és Czirók Tamás
    16:45 – 17:00 Élőszavas mesemondás Kertész Katával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:00 – 17:30 Jászok földjén viseletbemutató a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület kivitelezésében, Jásztáncosok közreműködésével.
    18:00 – 19:30 Sarjú banda és Vrencsán Anita népzenei koncertje, énektanítással és hangszerbemutatóval
  • Augusztus 20.
    10:00 – 14:30 Népi játszóház: tuffolt ékszerek készítése Csiki Virág bútorfestő vezetésével
    14:30 – 19:00 Népi játszóház: bőrékszerek készítése Rákóczi Virág népi iparművész vezetésével
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    11:00 – 12:00 Bahorka Társulat: Titokzatos Balaton családi mesekoncert
    13:00 – 14:00 „Leánytól az asszonnyá válásig…” viseletbemutató Mérából Pitlik-Sipos Eszterrel és Maksa Henriettával
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Fábián Évával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 15:30 Gulyás László vándormuzsikus: Mátyás mesék..című bábszínházi előadás
    15:40 – 16:45 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak, Körtvélyesi Anna,  muzsikál: Bese Botond és Lipták Péter
    16:45 – 17:00 Élőszavas mesemondás Fábián Évával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:00 – 17:30 „Mini” Menyekezőruhák viseletbemutató Pitlik-Sipos Eszterrel és Maksa Henriettával
    18:00 – 19:30 Pengetős Trió népzenei koncertje, énektanítással és hangszerbemutatóval

Légiparádé a Duna felett (pesti és budai rakpartok)

  • Augusztus 20.
    09:00 – 09:45

Varázsliget (Városliget)

  • Augusztus 19.
    10:00 – 18:00 Jókai Mór időkapszula
    10:00 – 10:40 Mirr-murr kandúr kalandjai
    10:00 – 18:00 Tekergőtér
    10:00 – 18:00 Pompom kézműveskedés
    12:00 – 12:50 Pom-Pom meséi
    13:00 – 13:45 Egyszervolt Mesezenekar koncert
    13:30 – 14:30 Varázsidő Gőzerővel
    15:00 – 16:30 Mézga család
    15:30 – 16:30 Varázsmese
  • Augusztus 20.
    10:00 – 10:40 Süsü, a Sárkány Kalandjai
    10:00 – 18:00 Jókai Mór időkapszula
    10:00 – 18:00 Tekergőtér
    10:00 – 18:00 Pompom kézműveskedés
    12:00 – 12:50 Kérem a következőt – Dr. Bubó
    13:00 – 13:45 Egyszervolt Mesezenekar koncert
    14:30 – 15:30 Varázsmese
    15:30 – 16:40 VUK
    16:30 – 17:30 Varázsidő Gőzerővel
    17:00 – 17:45 Süsü világa

Szent István csatahajó kiállítás a Pannónia hajón (id.Antall József rakpart)

  • Augusztus 18.
    10:00 – 20:00

Szent Korona látogatás (Országház)

  • Augusztus 20.
    10:00 – 18:00

Mándoki Soulmates koncert (Szentháromság tér)

  • Augusztus 21.
    19:00 – 23:00

Ünnepi Szentmise és Szent Jobb Körmenet a Szent István Bazilikában

  • Augusztus 20.
    17:00 – 19:00

Hősök Útja (Tóth Árpád sétány)

  • Augusztus 20.
    09:00 – 19:00 8 sorsfordító döntés históriája

Családi Élménysziget (Margit-sziget, Nagy-rét)

  • Augusztus 19.
    09:00 – 17:00 Sportfoglalkozások a Családi Élményszigeten
    10:00 – 11:00 ISZKIRI Zenekar
    17:00 – 18:00 Kefir
    18:30 – 19:30 Horváth Tamás
  • Augusztus 20.
    09:00 – 17:00 Sportfoglalkozások a Családi Élményszigeten
    10:00 – 11:00 Farkasházi Réka és a Tintanyúl
    17:00 – 18:00 Zoltán Erika
    18:30 – 19:30 Band of StreetS
  • Augusztus 21.
    Mága Zoltán – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” – Ünnepi gálakoncert

„Tűz és Fények játéka” (pesti és budai rakpartok)

  • Augusztus 20.
    21:00 – 21:30 „Tűz és Fények játéka”

Retro Tabán

  • Augusztus 16.
    17:30 – 18:30 ABAHÁZI.RT
    18:45 – 19:45 Beatrice
    20:00 – 21:00 Korál
  • Augusztus 17.
    17:30 – 18:30 Ladánybene 27
    18:45 – 19:45 Roy & Ádám
    20:00 – 21:00 Szikora Róbert és az R-Go
  • Augusztus 18.
    17:30 – 18:30 Back II Black
    18:45 – 19:45 Hevesi Tamás
    20:00 – 21:00 A Neoton Família Sztárjai
  • Augusztus 19.
    17:30 – 18:30 Takáts Tamás Blues Band
    18:45 – 19:45 Deák Bill Gyula
    20:00 – 21:00 Bikini

Szent István Napi Díszünnepség a Kossuth téren

  • Augusztus 20.
    08:00 – 09:00

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Budapest, Magyarország

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!