Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke a Magyar Állami Operaház, amely Ybl Miklós tervei alapján neoreneszánsz stílusban épült.

Az Andrássy út ikonikus épülete, az Operaház 1884-ben nyílt meg I. Ferenc József magyar király jelenlétében. A nyitó díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével.

Ybl eltért az iskolapéldának tartott színháztípustól, az 1841-ben épült drezdai operaháztól, helyette a párizsi Operát vette alapul.

A mészkőből faragott főhomlokzat enyhén ferde földszintje fokozza az épület monumentalitását. A sarkokat Stróbl Alajos két márványszfinxe díszíti. A bejárat melletti fülkékben Erkel Ferenc és Liszt Ferenc szobrai szintén Stróbl alkotásai. Erkel nyugodt pózban, mozdulatlanul ül, míg Liszt szenvedélyesebb, felvetett fejjel ábrázolt alakja dinamikusabban megformált.

A foyer (büfé) ablakai előtti fülkékben található négy múzsa, Erató és Terpszikhoré (mindkettő a bécsi Leo Fessler alkotása), Thaleia (Donáth Gyula műve) valamint Melpomené (Brestyánszky Béla alkotása), a felső teraszt pedig tizenhat zeneszerző szobra díszíti. Az eredeti, bécsi mintát követő szoborciklust a kor legkiválóbb pesti szobrászai faragták. A sóskúti mészkőből készült, finoman akademizáló stílusú szobrok az 1930-as évekre annyira tönkrementek, hogy el kellett távolítani őket. Pótlásukra csak 1965-ben került sor, ekkor kerültek helyükre a ma látható új alakok: Monteverdi, Scarlatti, Gluck, Mozart, Beethoven, Rossini, Donizetti, Glinka, Wagner, Verdi, Gounod, Bizet, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Moniuszko és Smetana.

Az előcsarnokot különböző színű nemes márvány burkolatok uralják. Az aranyozott dongaboltozatot nyolc márványoszlop tartja, kazettáiban Székely Bertalan a kilenc múzsát festette meg. A bejárati oldalon, a kapuk és a pénztárfülkék fölött, medalionokban Mosonyi Mihály, Doppler Ferenc, Hummen Nepomuk János és Goldmark Károly dombormívű portréja.

A főlépcsőházat négy márványszobor díszíti: Ybl Miklós a színház építésze és Erkel Ferenc, a magyar opera megteremtője és az Operaház első főzeneigazgatója szobrai mellett a legendás intendáns, gróf Bánffy Miklós és az egyetlen császári és királyi kamaraénekesnő, Sándor Erzsi fehér márvány portréja áll.

A főlépcső ágai az előcsarnok két széléről egyenesen vezetnek fel a földszinti, nézőtéri bejáratokig, a díszes márványkorlát elegáns íven fut a kazettás mennyezet alatt. Az aranykazettás tükörmennyezeten Than Mór kilenc téglalap alakú festménye a Zene ébredését és diadalát ábrázolja, az ablakok feletti lunettában szintén tőle származó mitológiai jelenetek.

A patkó alakú, háromemeletes nézőtér lélegzetelállító térélményt ad. A káprázatos vörös-arany színvilág, a nyugodt, harmonikus kompozíció a fölötte lebegő mennyezetfreskóval és a pompás bronzcsillárral e reprezentatív épület legtökéletesebb része. Minden emeletsor más-más kiképzésű, a látvány mégis páratlanul egységes.

A kerek mennyezetet Lotz Károly monumentális kupolafreskója díszíti. A Zene apoteózisa címet viselő freskó barokkos mozgalmassága ellenére tökéletes stílusegységet alkot a nézőtér reneszánsz nyugalmával. A kompozíciót a lantpengető Apolló uralja, az ő játékát hallgatják az olimposzi istenek, kíséretükkel a gráciákkal, múzsákkal, démonokkal együtt. A Mainzból rendelt csillár formatervét, arányait és díszítését Ybl Miklós tervezte. Évente kétszer a csillárt egy kézi csörlő segítségével leengedik a földszinti nézőtéri székekig, hogy kicseréljék a kiégett izzókat.

Az épület 1300 férőhelyes.