Budapest
A Pavilonkertben – együttműködve a park meglévő és leendő intézményeivel – olyan közösségi és művészeti teret szeretnének létrehozni, ami felpezsdíti a Városligetéletét – olvasható a közleményben. A szervezők azt javasolják a kultúra iránt érdeklődőknek, hogy vigyenek magukkal plédet, és teríték le a fűben.
A program csütörtök este a Parno Graszt lemezbemutató koncertjével kezdődik a Zene a lombok alatt sorozat keretében. A paszabi roma népzenei együttes koncertjén a kedvelt slágerek mellett az új lemez címadó dala, a Már nem szédülök is felcsendül.
Pénteken a Múzeumok a szabadban estek keretében Dj Peter Zsuffa és a Néprajzi Múzeum közös produkciója várja a közönséget. Szeptember 12-én startol a Pavilonkertben a Pecha Kucha Night Budapest őszi szezonja. A Pecha Kucha Night keretein belül a KÉK – Kortárs Építészeti Központ nyújt lehetőséget építészeknek, designereknek és művészeknek, hogy bemutassák a munkáikat.
Az összegzés felidézi, hogy a programoknak helyet adó Pavilonkert az Állatkerti körúton épült a 2016-ban elbontott bódésor helyére. Az új pavilonokat Feszl Frigyes eredeti, 1860-ban készült, orientális stílusú tervei alapján építették meg. Az apró épületek külsejükben a Városliget békebeli hangulatát idézik fel, a belső tereket azonban a jelenkori elvárásoknak megfelelően alakították ki, így a parkhoz illeszkedő formában őrzik meg a gasztronómiai-kereskedelmi funkciót a Ligetben.
A Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza várhatóan 2021 végén nyitja meg kapuit, az intézmény addig külső programokon keresztül ismerteti meg az érdeklődőkkel „az igazi Zene Háza élményt” – olvasható a közleményben.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!