Elindult a Duna sétány építése, a munkálatok szeptember végéig tartanak

A Duna sétány kulturált, esztétikus környezetben kínál majd víz- és természetközeli élményt minden látogató számára.

A napokban megkezdődtek  a munkálatok és a tervek szerint szeptember végére elkészül Pesterzsébet Duna-parti szakaszának megújulása a Gubacsi híd és a Vizes játszótér között.

A közösségi terekkel, pihenőrészekkel, látványos stégekkel bővülő sétányhoz az eddigieknél könnyebb lesz lesétálni, hiszen a sósfürdő és a hotel közötti részen új lejárat is nyílik majd a partra.

A beruházás ideje alatt a partszakasz nagy része lezárásra kerül – így nem lesz elérhető a Vizes játszótér és a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő előtti terület, illetve a csónakházak előtti terület nagy része sem.

A projekt – mely a Fővárosi Önkormányzat Tér Köz Pályázatának keretében valósul meg – kivitelezése során egy összefüggő sétány alakul ki, melyről stégekkel a Duna is elérhetővé válik – olvasható Pesterzsébet Önkormányzatának honlapján.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!