Horthy Miklós egykori étkezőkocsija a Közlekedési Múzeumba kerül

Már úton van hazafelé a Turán 9, Horthy Miklós legendás szerelvényének étkezőkocsija. Érkezést követően a Közlekedési Múzeum munkatársai azonnal megkezdik a vagon restaurálását.

Szeptember 10-én derült ki, hogy a kocsi eddigi tartózkodási helyéről a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe kerül.

A hazaszállítást és a felújítást a Közlekedési Múzeum kezdeményezte, erre Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere soron kívül adott 25 millió forint támogatást a vagon rekonstrukciójára, olvasható a Nemzeti Kulturális Alap oldalán.

A fotón jól látható, hogy milyen állapotban, egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a múzeumi értékű járműre, a szlovákiai Szencen.

Fotó: Schvéd Norbert / MÁV Rail Tours

A Turán vasúti szerelvényt az egykori kormányzó magas szintű protokoll eseményeken használta 1944-ig, majd később az akkori Csehszlovákia területére került. Az étkezőkocsit, azaz a 9-es számú vagont ezután sokáig Csehszlovákia kormánya használta reprezentációs célokra, de az 1970-es években leselejtezték, és magánkézbe került.

Egy darabig Magyarország még tett kísérletet a legendás szerelvény visszaszerzésére, de mindezidáig csupán egy kocsi, a 12-es számú került újra az országba, ez teljes felújítást követően ma a Tatai úti Vasúttörténeti Parkban látható.

A jármű bontását és szállítását a Közlekedési Múzeum megbízásából a MÁV Rail Tours végzi. A jármű december 21-én érkezik Magyarországra.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!