Budapest
A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A pályaudvar június 19-től július 17-ig tartó egyhónapos átfogó karbantartása félidejéhez ért.
Az elmúlt két hétben a tervezett 14 váltócseréből 11 már elkészült. Az aszfaltozás a 7-8. és a 9-10. vágányok között folyik, a csarnokban pedig most kezdődik. A pályát érintő munkálatok, a talpfacserék, síncserék, vágányszabályozások is az ütemterv szerint haladnak. A felsővezetéki rendszer szerelését éjszakai munkavégzés mellett végzik a szakemberek. A biztosítóberendezési munkák, a felújítandó jelzőhíd bontása, elszállítása, valamint a telepítendő új jelzőhíd alapozása megtörtént. A 11-12. vágányok közötti külső perontető felújításának részeként, a héjalás cseréje mellett megtörténik a teljes acél tartószerkezet korrózióvédelme, a tartóoszlopok lábazatánál szükséges szerkezeti megerősítéssel együtt.
Az utastájékoztatás megújulásához szükséges nagy LED fal és a vágányvégi táblák, illetve a hangos utastájékoztatás rendszerének kiépítése is folyamatban van.

fotó: MÁV
A tanévkezdésre várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés várja az utasokat.

fotó: MÁV
A lezárás ideje alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok, így érdemes előre megtervezni az utazásokat.

fotó: MÁV
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!