Rendhagyó módon, de idén is lesz AdventBazilika

Karácsonyfa állítással, valamint egészen az újévig tartó online aktivitás- és élmény-sorozattal járul hozzá a koronavírus-járvány miatt idén rendhagyó ünnepi időszakhoz az AdventBazilika.

A tavalyi évben Európa legszebb karácsonyi vásárának választott rendezvény szervezői hisznek abban, hogy a megváltozott körülmények között minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy megéljük az ünnepet.

A remény adventje! – ezzel a mottóval indul 2020-ban az AdventBazilika. Az idén 10 éves rendezvénysorozat a koronavírus-járvány miatt ugyan hagyományos formájában elmarad, azonban számos aktivitásával az online térbe költözve változatlanul igyekszik betölteni legfontosabb misszióját, hogy átadja a karácsonyi ünnepkör üzeneteit és hangulatát.

Advent Bazilika

Az érvényben lévő szabályozásnak megfelelve, idén nem lesznek gasztro és kézműves kiállítók.

A csendes ünneplés jegyében a Szent István téren azonban három ünnepi szimbólum – a rendezvény 12 méteres, gyönyörűen feldíszített karácsonyfája, a Szent István Bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászol és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorú – lesz kihelyezve.

Nem marad el az adventi gyertyagyújtás, amit a hagyományoknak megfelelően idén is Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István Bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre fog elvégezni, az ünnepélyes alkalmakat egy-egy, az alkalomhoz illő művészeti előadás, vers vagy dal fogja kiegészíteni. A nagyközönség mindezt az AdventBazilika online felületein, élőben tudja majd követni.

A Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve video-interjú sorozat készül, melyben hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket, gondolataikat, hitet és reményt adva ezekben a nehéz időkben.

Betlehem, Advent Bazilika

Mindenki számára online elérhető lesz az „Advent hangjai” címmel a rendezvényhez készült különleges zenei válogatás.

Az AdventBazilika 10 éves évfordulója apropóján a rendezvény fotóarchívumának darabjaival idézik fel a rendezvény legszebb pillanatait és ugyanerre kérik azokat a látogatókat is, akik rendelkeznek a vásárban készített képpel.

Indul az AdventBazilika online kézműves kalendáriuma is, amely minden nap bemutat egy-egy kézműves kiállítót, ezzel hozzájárulva, hogy a beszűkült lehetőségek miatt idén se maradjon el teljesen az igényes portékát kínáló vállalkozók találkozási lehetősége a közönséggel. Emellett, a rendezvény kézműves kiállítóinak közreműködésével készült rövid videókban olyan egyszerű ajándék- és díszkészítő praktikákat is láthatnak a közösségi oldalak követői, amelyeket otthoni körülmények között bárki leutánozhat.

Advent Bazilika

Az ünnephez kapcsolódó tartalmak mellett az AdvenBazilika két országos online mozgalmat is meghirdet. Útjára indítja „A legszebben díszített ünnepi ablak” versenyt, hogy megtalálja az ország legdekoratívabb ünnepi ablakdíszítéseit.

„Add tovább, a karácsony bennünk él” elnevezésű kampányával pedig mindenkit arra buzdít, hogy használva a #adventchallenge címkét saját közösségi oldalán ossza meg a karácsonnyal, ünneppel kapcsolatos fotóit, gondolatait, videóit.

Mi pedig arra buzdítunk titeket, hogy használjátok a #CsodalatosBudapest hashtaget minden felületen.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!