Az 1875-1883 között Ybl Miklós tervei alapján Erzsébet királyné kedvéért létrehozott épületegyüttes, a Várkert Bazár, kiemelt műemlék.

A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. Olyan egyedülálló építészeti alkotás, amely egyidejűleg képes történelmi, kulturális és természet közeli élményt nyújtani, és így a szórakozás, kikapcsolódás és művelődés színterévé válni.

Az 1875-1883 között, Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz Várkert Bazár a Világörökség része, ugyanakkor 1996 óta a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike volt. Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, majd később műtermek, kiállítások, különböző iskolák helyszínéül szolgált.

A második világháborúban súlyos károkat szenvedett Várkert Bazár területén 1961-től a budai Ifjúsági Park működött, az életveszélyessé vált épületegyüttes 1984-es bezárásáig. Ezt követően, bár számos elképzelés született hasznosításáról, a Várkert Bazár közel harminc éven át kihasználatlanul állt. A kormány 2011. október 19-én döntött a Várkert Bazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről. A felújítás első ütemében megújult az Ybl tervezte épületegyüttes, amelyet 2014. április 3-án adtak át a nagyközönségnek.

A felújítási munkálatok során egyebek mellett török és középkori kerámiákat, használati tárgyakat, ékszereket és fegyvereket tártak fel a régészek. A terület északnyugati részén, a Várhegy oldalában hódoltságkori kőépületek maradványai, téglapadló és döngölt agyagpadló is előkerült.

A török korból fennmaradt egy vasrácsos lefolyó, amelyre egy kilyuggatott szűrőt rögzítettek, megakadályozva a nagyobb szennyeződések csatornába jutását.

A Vízhordó-lépcsőtől délre található terület a középkorban és a 16–17. században külvárosnak számított, ahol temetők húzódtak, melyek az 1684-es, 1686-os ostromok idején pusztultak el.

A Várkert Bazár északi területén a 16. századtól a 18. század közepéig ágyúöntő műhelyek működtek. A földmunkák során nyolc török korból származó helyiség alapfalai kerültek elő, ahol valószínűleg Buda 1686-os visszafoglalása korából találtak több száz, faragott kő és öntött fém ágyúgolyót. A műhelyekre emlékeztet az Öntőház udvarban, illetve a Lépcső pavilonban az a Corten acél borítású fal is, melyben lyukak és stilizált ágyúgolyók sora helyezkedik el.