Mesterségek Ünnepe 2024 Budapest

Budapest, Budai Várnegyed, Magyarország

2024. augusztus 17-20. között harmincnyolcadik alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét Budapesten.

Helyszíne, az előző évekhez hasonlóan, a Budai Vár Polgárváros része.

A Kárpát-medence legnagyobb kézműves fesztiválján, a Mesterségek Ünnepén, nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben ismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába.

Az ország legnagyobb családi fesztiválján a legkisebbeket gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal várják a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

A fesztiválon hazánk legkiválóbb népzenészei, világzenészei és néptáncegyüttesei lépnek fel.  Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Programok:

Szentháromság tér – Színpad

  • Augusztus 17.
    12.00 Türk Ifjúsági Zenekar koncertje
    14.00 Istambul Modern Folk Music Ensemble koncertje
    16.00 Bokros – Acéllal gyémánt
    17.00 Ünnepélyes megnyitó
    18.00 Kárpátaljai Borzsavári Zenekar népzenei koncertje
    20.00 Balogh Kálmán & Gipsy Cimbalom Band koncertje
    21.30 Táncház 22 óráig a Borzsavári Zenekarral
  • Augusztus 18.
    13.00 Borzsavári Zenekar népzenei koncertje
    15.00 Bordó Sárkány: Középkori világzene
    16.30 Arasinda Együttes török népzenei koncertje
    18.00 Istambul Modern Folk Music Ensemble koncertje
    20.00 Pál István Szalonna és zenekara, valamint a Kárpátaljai Magyar Táncegyüttes előadása
    21.00 Táncház 22 óráig Pál István zenekarával
  • Augusztus 19.
    12.00 Han Sangeun és Byeon Hyeonje tradicionális koreai táncelőadása
    13.30 Istambul Modern Folk Music Ensemble előadása
    15.00 Rézeleje Fanfárosok moldvai és balkáni tánczenei koncertje
    17.00 Ünnepélyes díjátadó (a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított díjak átadása)
    18.00 Petrás Mária és Zenekara koncertje
    20.00 Kárpátok visszhangja – a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása
    21.30 Istambul Modern Folk Music Ensemble előadása
  • Augusztus 20.
    12.00 Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület műsora
    14.00 Bara Zenekar magyar népzenei koncertje
    15.00 Ünnepi kenyéráldás
    16.30 Folktrend!! – A hagyomány a régi, a stílus új – rendhagyó divatbemutató a Fitos Dezső társulattal
    18.00 Tímár Sára és Zenekara: Ének a határtalanról
    20.00  Jövőnk a hagyomány! – a Fitos Dezső Társulat táncelőadása

Mesterségek háza

Helyszín: Budai Várnegyed, Dísz tér, Honvéd szobor
Kézműves-foglalkozások és mesterségbemutatók, népi bábszínház, ölbeli játékok, gyerektánctanítás -és koncertek, mesemondók, kiadvány-és jegyárusítás, valamint a Fabatka Porta népi játszóteres várja az idelátogatókat.

  • Augusztus 17.
    16:00 – 19:00 Kézműves játszóház a Hagyományok Háza jelenlegi és egykori hallgatóinak közreműködésével
    16:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    16:00 – 17:00 Ziránó Színház: Babszem Jankó című bábszínházi előadás
    17:00 – 18:00 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak Kovács Zsuzsannával, muzsikál: Gebri Bernadett és Vaskó Zsolt
    18:00 – 19:00 Pitykés zenekar népzenei koncertje énektanítással és hangszerbemutatóval
  • Augusztus 18.
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    10:00 – 19:00 Kovács Zoltán jászárokszállási kosárfonó népi iparművész, a Hagyományok Háza kosárfonó szakoktatójának mesterségbemutatója, valamint játszóház és közösségi alkotás a Hagyományok Háza jelenlegi és egykori hallgatóinak közreműködésével.
    11:00 – 12:00 Paár Julcsi: Kerekerdő családi mesekoncert
    13:00 – 14:00 „Játéktól a mesterségig” – Beszélgetés a mesterségről Kovács Zoltánnal, a Hagyományok Háza kosárfonó szakoktatójával, jászárokszállási kosárfonó népi iparművésszel és két, idén végzett hallgatójával.
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Dóra Áronnal, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 16:00 Rőtökör Társulat: Kígyós Jancsi című bábszínházi előadás
    16:15 – 17:15 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak Tálas Ágnessel, muzsikál: Horváth Gyula és Kerényi Róbert
    17:15 – 17:30 Élőszavas mesemondás Dóra Áronnal, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:30 – 19:00 Bére banda népzenei koncertje, énektanítással és hangszerbemutatóval
  • Augusztus 19.
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    10:00 – 19:00 Pintér Piroska, a Hagyományok Háza szőnyegszövő és takács szakoktatójának mesterségbemutatója, valamint játszóház és közösségi alkotás a Hagyományok Háza jelenlegi és egykori hallgatóinak közreműködésével.
    11:00 – 12:00 Bahorka Társulat: Komédiás Expressz
    13:00 – 14:00 „Játéktól a mesterségig” – Beszélgetés a mesterségről Pintér Piroskával, a Hagyományok Háza szőnyegszövő és takács szakoktatójával és két, idén végzett hallgatójával.
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Németh Richárddal, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 16:00 Gulyás László vándormuzsikus: Egérparádé című bábszínházi előadása
    16:15 – 17:15 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak Szerényi Andreával, muzsikál: Grundy Kristóf
    17:15 – 17:30 Élőszavas mesemondás Németh Richárddal, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:30 – 19:00 „A kutyabőrtől a Gyimesekig…” – A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertje, valamint énektanítás és hangszerbemutató
  • Augusztus 20.
    10:00 – 19:00 Fabatka porta népi játszótér
    10:00 – 19:00 Németh Bea, a Hagyományok Háza nemezkészítő szakoktatójának mesterségbemutatója, valamint játszóház és közösségi alkotás a Hagyományok Háza jelenlegi és egykori hallgatóinak közreműködésével.
    11:00 – 12:00 Guliba Társulat: Csípd meg, fogd meg, eredj utána!
    13:00 – 14:00 „Játéktól a mesterségig” – Beszélgetés a mesterségről Németh Beával, a Hagyományok Háza nemezkészítő szakoktatójával és két, idén végzett hallgatójával.
    14:00 – 14:15 Élőszavas mesemondás Dósa Annamáriával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    15:00 – 16:00 Fabók Mancsi: A halhatatlanság országa című bábszínházi előadás
    16:15 – 17:15 Aprók tánca ölbéli játékok, tánctanítás kicsiknek és nagyobbaknak Körtvélyesi Annával, muzsikál: Lipták Péter és Bese Botond
    17:15 – 17:30 Élőszavas mesemondás Dósa Annamáriával, a Meseszó Egyesület mesemondójával
    17:30 – 19:00 Korinda zenekar népzenei koncertje, énektanítással és hangszerbemutatóval

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Budapest, Budai Várnegyed, Magyarország

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!