Családi
2024. november 15 – 2025. február 02.
Városháza Téli Élménypark és Karácsonyi Vásár 2024 Budapest
Az Advent Bazilika tavaly harmadik alkalommal nyerte el Európa legszebb karácsonyi vására címet, ezzel történelmet írt, hiszen Zágráb után csak Budapest tudta ezt a bravúrt véghez vinni.
2023 is a csodák éve lesz, hiszen november 17. és január 1. között az ünnep szépsége beköltözik a budapesti Szent István térre.
A tér központjában most sem kerülhet más, csakis a közel 12 m magas, csodálatos karácsonyfa, ami idén is meghatározza a Szent István tér hangulatát.
A gyermekmosoly, a hangos kacagások a karácsonyi ünnep legszebb részét alkotják, erről a jókedvről pedig idén is gondoskodik a Kicsik nagy kedvence az ingyenesen látogatható korcsolyapálya, ami mindennap 17:00 órától várja a 14 év alattiakat.
Sőt azokra is gondoltunk, akik felszerelés nélkül érkeznek a térre, ők a korcsolyapálya mellett bérelhetnek cipőket is.
A hazai kézműves kiállítók 2023-ban sem hiányozhatnak a Szent István térről. Nagy örömmel tértek vissza sokéves, tapasztalt keramikusok, bőrdíszművesek, ötvösök, de a látogatók találkozhatnak új kiállítókkal és termékeikkel. A közel száz kiállító várja a vásárba látogatókat csodálatos, autentikus alkotásokkal.
Az ünnep ugyanakkor a gasztronómiáról is szól. Az autentikus téli ízek mellett megtalálhatóak lesznek hungarikumok és az igazi kulináris izgalmak is a gasztronómia kalandorainak.
A Bazilika előtt foglalja el méltó helyét a betlehemi jászol és a monumentális adventi koszorú és természetesen nem maradhat el az adventi gyertyagyújtás sem.
Remek szórakozást ígér mindenkinek a szelfipont és a kovácsmesterek látványos műhelye is, vagy a VR szán, ami már a mai modern technológiát ötvözi a karácsony csodájával.
És végül az örök kedvenc: minden délután 17:30-tól a bazilika homlokzatán csodálatos fényfestés kápráztatja majd el a közönséget, amely előtt szerdán, pénteken és hétvégén 17:00 órától egy színvonalas, zenei koncertet láthatnak a térre érkezők.
Általános nyitvatartási idő:
Hétfő – Csütörtök: 11:00 – 22:00
Péntek-Szombat: 11:00 – 23:00
Vasárnap: 11:00 – 22:00
Egyedi nyitvatartási idő az alábbi napokon:
Karácsony:
2023. december 24.: 11:00 – 15:00
2023. december 25-26.: 11:00 – 20:00
Szilveszter (2023. december 31.): 11:00 – hajnali 03:00
Újév (2024. január 1.): 11:00 – 18:00
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!