Advent Bazilika – Adventi ünnep a Bazilikánál 2024

Budapest, Szent István Bazilika, Szent István tér, Magyarország

Európa legszebb karácsonyi vására ismét vár mindenkit a budapesti Szent István téren 2024. november 15-2025. január 1. között.

Ez a vásár, amelyet már többször is Európa legszebb karácsonyi vásárának választottak, rengeteg programmal, különleges élményekkel és ünnepi hangulattal várja a látogatókat.

A rendezvényen közel 150 hazai kézműves kiállító mutatja be termékeit, és a gasztronómiai élmények sem maradnak el, olyan klasszikusokkal, mint a kürtőskalács, lángos, illetve hazai borok és pálinkák.

A látogatók egy ingyenesen használható korcsolyapályán is kipróbálhatják magukat, és minden nap gyönyörködhetnek a Bazilika homlokzatára vetített látványos fényfestésben.

Újdonságként a vásáron varázslatos multimédiás élmények is várják a látogatókat, valamint a rendezvény szelfipontjánál különleges fotókat is készíthetnek, amelyeket karácsonyi üzenettel kiegészítve oszthatnak meg.

Az ünnepi hangulatot különböző zenei produkciók, gospel, jazz és folk koncertek fokozzák.

Minden délután 17.30-tól a Bazilika homlokzatán csodálatos fényfestés kápráztatja majd el a közönséget, amely előtt bizonyos napokon egy színvonalas, zenei koncertet láthatnak a térre érkezők.

Programok:

November 15. – Oti Voice & Bass
Az Oti Voice & Bass duó Krammer Ottília énekével és Domján Balázs basszusgitárjával, dzsesszes improvizációval varázsol ünnepi hangulatot az Advent Bazilikánál.

November 16. – Asztrid
Asztrid indie-pop-folk hangzásával és érzelemdús dalaival idézi meg a szerelem, a csalódás és az önkeresés témáit, amely különleges élményt nyújt az Advent Bazilika Vásár látogatóinak.

November 20. – Osso
Ossó Balázs egy tehetséges zenész, aki elsősorban modern, dallamos stílusával és egyedi előadásmódjával vált ismertté. Az adventi vásáron a látogatók egy igazán különleges és hangulatos előadásra számíthatnak tőle.

November 22. – Oti Voice & Bass
Az Oti Voice & Bass duó Krammer Ottília énekével és Domján Balázs basszusgitárjával, dzsesszes improvizációval varázsol ünnepi hangulatot az Advent Bazilikánál.

November 23. – Together Gospel Singers
Az Advent Bazilika vásárán a Together Gospel Singers közismert gospeldalokkal és spirituálékkal hozza el az ünnep örömteli békéjét és szeretetét, meghitt és közösségi élményt nyújtva a hallgatóknak.

November 27. – Oti Voice & Bass
Az Oti Voice & Bass duó Krammer Ottília énekével és Domján Balázs basszusgitárjával, dzsesszes improvizációval varázsol ünnepi hangulatot az Advent Bazilikánál.

November 29. – Together Gospel Singers
Az Advent Bazilika vásárán a Together Gospel Singers közismert gospeldalokkal és spirituálékkal hozza el az ünnep örömteli békéjét és szeretetét, meghitt és közösségi élményt nyújtva a hallgatóknak.

November 30. – Asztrid
Asztrid indie-pop-folk hangzásával és érzelemdús dalaival idézi meg a szerelem, a csalódás és az önkeresés témáit, amely különleges élményt nyújt az Advent Bazilika Vásár látogatóinak.

December 1. – The Mood Messengers

December 4. – Osso
Ossó Balázs egy tehetséges zenész, aki elsősorban modern, dallamos stílusával és egyedi előadásmódjával vált ismertté. Az adventi vásáron a látogatók egy igazán különleges és hangulatos előadásra számíthatnak tőle.

Dcember 5. – RépaRetekMogyoró
A RépaRetekMogyoró vidám, interaktív gyerekkoncertjein a legkisebbek is bekapcsolódhatnak a játékos, tanulságos dalokba, így az előadás igazi közösségi élménnyé válik.

December 11. – Song Factory
A fiatal énekesekből álló Song Factory kórus pop-, gospel- és filmzenei feldolgozásaival pezsdíti az ünnepi hangulatot az Advent Bazilika látogatói számára, felemelő dallamokkal ajándékozva meg őket.

December 13. – Together Gospel Singers
Az Advent Bazilika vásárán a Together Gospel Singers közismert gospeldalokkal és spirituálékkal hozza el az ünnep örömteli békéjét és szeretetét, meghitt és közösségi élményt nyújtva a hallgatóknak.

December 14. – Asztrid
Asztrid indie-pop-folk hangzásával és érzelemdús dalaival idézi meg a szerelem, a csalódás és az önkeresés témáit, amely különleges élményt nyújt az Advent Bazilika Vásár látogatóinak.

December 15. – Oti Voice & Bass
Az Oti Voice & Bass duó Krammer Ottília énekével és Domján Balázs basszusgitárjával, dzsesszes improvizációval varázsol ünnepi hangulatot az Advent Bazilikánál.

December 18. – Kertész Endre
A kortárs csellista, Kertész Endre a balkáni és kísérleti zenei elemek különleges ötvözetével tárja elénk a zene újszerű és izgalmas megközelítését az Advent Bazilikánál.

December 20. – Osso
Ossó Balázs egy tehetséges zenész, aki elsősorban modern, dallamos stílusával és egyedi előadásmódjával vált ismertté. Az adventi vásáron a látogatók egy igazán különleges és hangulatos előadásra számíthatnak tőle.

December 21. – Together Gospel Singers
Az Advent Bazilika vásárán a Together Gospel Singers közismert gospeldalokkal és spirituálékkal hozza el az ünnep örömteli békéjét és szeretetét, meghitt és közösségi élményt nyújtva a hallgatóknak.

December 22. – Song Factory
A fiatal énekesekből álló Song Factory kórus pop-, gospel- és filmzenei feldolgozásaival pezsdíti az ünnepi hangulatot az Advent Bazilika látogatói számára, felemelő dallamokkal ajándékozva meg őket.

December 27. – Together Gospel Singers
Az Advent Bazilika vásárán a Together Gospel Singers közismert gospeldalokkal és spirituálékkal hozza el az ünnep örömteli békéjét és szeretetét, meghitt és közösségi élményt nyújtva a hallgatóknak.

December 31. – Song Factory
A fiatal énekesekből álló Song Factory kórus pop-, gospel- és filmzenei feldolgozásaival pezsdíti az ünnepi hangulatot az Advent Bazilika látogatói számára, felemelő dallamokkal ajándékozva meg őket.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Budapest, Szent István Bazilika, Szent István tér, Magyarország

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!