Itthon
A Liget Budapest Projekt keretében, közel 30 milliárd forintból létrehozott létrehozott kulturális centrum nem csak lélegzetelállító építészeti megoldásaival, de környezettudatosságával is egyedülálló Európában.
A Liget Budapest Projekt Magyarország történetének legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programját hajtja végre, melynek köszönhetően a park zöldfelülete jelentősen megnő és növényállománya megújul. A Városliget fejlesztése során eddig már közel 150.000 m² zöldfelület újult meg, 72.000 m² burkolt felületet bontottak el, elültettek közel ötszáz lombos fát, több mint 70.000 cserjét és csaknem 140.000 évelőt.
Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója az épület ünnepélyes megnyitóján kiemelte, hogy Fudzsimoto Szú japán tervező remeke a természeti mellett zenei ihletettségű, ami a ház formavilágában is megmutatkozik.
Mint hozzátette, a Magyar Zene Házába érkező gyerekek biztosan kipróbálják majd a ház mellett felépült zenei játszóteret, de szép időben a szabadtéri színpad is várja a közönséget. A üveghomlokzaton benézve látni, az épületbe belépve pedig hallani is lehet majd a benti koncerteket, rácsodálkozva az üvegterem meglepően jó akusztikájára – mondta.
A térszint alatti Varázstérben együtt dobolhatnak a látogatók, a hangdómban drámai szerepet kapnak a hangok és zörejek, az interaktív állandó kiállításban pedig éppúgy lehet találkozni a régi magyar falvak népének zenéjével, mint a Notre Dame szerzeteseivel, a Styx folyónál könnyező Orfeusszal, a zongorázó Liszt Ferenccel, Bartók Kékszakállú hercegével és a popzene 20. századi sztárjaival is – szólt az intézményről.
A koncertprogramra kitérve hangsúlyozta: a legkülönfélébb műfajok képviselői egyaránt meghívást kapnak majd, így a Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy zenei intézmény, hanem a Városliget egykori hangulatának örököse, valódi „zenepavilon” lesz a park közepén.
Sok száz ember több százezer munkaóráját felemésztő tervezés után következett a mintaszerű kivitelezés, amely Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatójának „vezényletével” jutott el a befejezésig – közölte.
Baán László beszédében kiemelte, hogy a Magyar Zene Háza átadása a Liget Budapest projekt első nagy „csúcsra érése”, majd köszönetet mondott annak a sok száz szakembernek, akik ennek a „nemcsak Magyarországon, de az egész világon példa nélkül álló” intézménynek a megtervezésében és létrehozásában részt vettek.
Kiemelte Fudzsimoto Szú építészt, aki „egy minden ízében végiggondolt, természettel egybeolvadó, elbűvölően egyedi, extravagáns, ám mégis harmonikus és otthonos épületet álmodott meg”, a japán mester magyar tervezői partnerét, a Teampannon Kft-t, a beruházó Városliget Zrt. és a kivitelező Magyar Építő Zrt. csapatát, továbbá Batta András ügyvezető, Horn Márton operatív igazgató, valamint Marta Thorn, a nemzetközi tervpályázat zsűrielnökének munkáját.
Baán László köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek is, aki a kezdetektől határozottan támogatja a Liget Budapest projektet, mindig tudva, hogy ami itt létrejön, az „kívül-belül egyszerre lesz varázslatosan egyedi, mégis szerethetően otthonos”.
A most megnyílt Magyar Zene Háza „a zene intézményként és épületként megvalósult metaforája”, amely olyan komplex módon erősíti a zene küldetését, mint egyetlen más intézmény sem a világon – közölte a miniszteri biztos.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!