Budapest
Karácsony Gergely főpolgármester a választásokig várt a bejelentéssel.
„A pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá” – mondta a Telexnek adott interjújában Karácsony Gergely főpolgármester.
Balogh Samu, a főpolgármester közlekedésfejlesztésekkel is foglalkozó kabinetfőnöke a portállal azt közölte, hogy már Karácsony Gergely választási programja is tartalmazta a Pesti alsó rakpart fokozatos átadását a gyalogosforgalom számára. Hozzátette: sok érv szól a Lánchídtól délre eső, belvárosi szakaszok autómentessé tétele mellett, ez például a világ egyik legszebb épített környezete.
Balogh Samu elmondta, hogy folyamatban van a tervezés. A részletek meghatározására összeül az önkormányzat civil munkacsoportja, amibe a zöld és civil szervezetek mellett az Autóklub szakembereit is meghívták, és az érintett kerületi önkormányzatok is beleszólhatnak. Itt fog tisztázódni, milyen hosszú legyen az autómentes szakasz, aminek a kivitelezését a 3-as metró középső szakaszának felújítása után, a jövő év első felében kezdenék meg.
A rakpart lezárása a forgalmi adatok alapján nem okozott torlódásokat a városban, a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedési feltételein azonban jelentősen javított.
A lezárást a Medián közvélemény-kutatása szerint a budapestiek többsége támogatta: 73 százalék egyetértett azzal, hogy hétvégeken szüntessék meg a gépkocsiforgalmat, de még a forgalom teljes megszüntetését is 59 százalék helyeselte.
2021 június elején lezárták a pesti alsó rakpartot a Margit híd és az Országház között, és elkezdődött az átépítés. A felújított szakaszt 2021 decemberében adták át, de csak a gyalogosok és kerékpárosok számára, az autósok csak most, április 11-én, hétfőtől vehették birtokba az úttestet.
Várostervezők, urbanisztikai szakemberek legalább egy évtizede hajtogatják, hogy Budapest egyik legkiaknázatlanabb területe az autók által kisajátított alsó rakpart, ami miatt gyalogosan szinte lehetetlen közel menni a Dunához. Eközben a nyugati nagyvárosokban Bécsben, Párizsban, sőt Pozsonyban is egyre nagyobb folyó menti területeket tesznek autómentessé, átadva azokat a gyalogosoknak és kerékpárosoknak.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!