Budapest
Ezt követően Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül válik elérhetővé a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények. Az M3-as metró felújítása a tervek szerint 2023 második negyedévében fejeződik be.
Január 23-án kora délután átadják az utasforgalomnak a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat, a megnyitást követően a metró Dél-Pest felől már a Deák Ferenc térig jár.
Az átadás napján, január 23-án a pótlóbuszok 21:00-ig még a Kálvin térig járnak, utána az eddig megszokott esti közlekedési rend szerint Kőbánya-Kispestig pótlóbusszal lehet utazni.
Változások az M3-as metró közlekedésében január 24-e, keddtől:
Az M3-as metró felújítása 2017 őszén a vonal északi szakaszán kezdődött. A rekonstrukció során teljesen megújul Magyarország legforgalmasabb vasútvonalának infrastruktúrája, az állomások pedig akadálymentessé és korszerűbbé válnak, szinte egy új metró épül Budapesten. A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be, várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!