Budapest
A Jubileumi park területén kialakított rózsakert nem csupán szemet gyönyörködtető virágokkal, hanem mélyebb, nemzeti jelentéssel is várja a látogatókat.
A 2024-ben átadott kert egyedisége abban rejlik, hogy minden egyes rózsatő egy magyarországi vagy határon túli magyar települést jelképez. Összesen 3195 rózsatövet ültettek el, így ez a kert nemcsak a virágok sokféleségét, hanem az ország – sőt a nemzet – szimbolikus egységét is megjeleníti. A kertet nem véletlenül a Nemzeti Összetartozás Napjához igazodva, 2024. június elején adták át.
A rózsakert különleges hangulatát a gondosan megtervezett kertépítészeti megoldások adják. Összesen 1568 négyzetméter virágfelületet alakítottak ki, amelyben több mint 50 különféle rózsafajta kaptak helyet.
Budapest rózsája, egy barackszínű Großherzogin Luise típusú rózsa, a Budapesti lány című szobor mellett látható – ez lett a kert szimbolikus virága. Emellett számtalan más szín és illat is megjelenik a kertben: a halvány rózsaszíntől a narancssárgáig virító Jazz Tantau, az intenzív illatú Anne Duprey, a sötétrózsaszín Hotline, valamint a klasszikus vörös rózsák közül például a Rotilia és Dalli Dalli is helyet kaptak.
Mint a legtöbb rózsakertben, itt is megjelennek a tavasszal és nyáron díszítő évelő növények, amelyek változatos formájukkal, magasságukkal és virágdíszükkel nyújtanak intenzív látványélményt az év szinte minden szakaszában. A rózsaágyások kialakítása is tudatos tervezés eredménye: a kerttörténeti jelentőségű sejtes-ágyások formavilágához illeszkedve hatszögletű formájúak, és a Gellért-hegyi miliőbe illeszkedve gyepes rézsűn, elszórtan helyezkednek el.
A látogatók kényelmét tíz pihenőpad, öt hulladékgyűjtő, valamint egy szoborcsoportba komponált csobogó vízjáték is szolgálja. A fenntarthatóság jegyében esőkert és automata öntözőrendszer gondoskodik a növények vízellátásáról.
A rózsakert különlegessége, hogy Budapest forgalmas, nyüzsgő belvárosának közvetlen közelében, mégis csendben és nyugalomban élvezhetjük a természet szépségét. A kert a Szabadság-szobor alatti Jubileumi parkban, egy panorámás sétány mentén található, így könnyedén útba ejthető egy városi kirándulás során. A Gellért-hegyi rózsakert így nemcsak látványosság, hanem a főváros egyik legújabb, különleges hangulatú pihenőhelye is lett.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!