Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő Budapest

Budapest, Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő, Pusztakúti út, Magyarország

A Csillaghegyi fürdő Budapest egyik legrégebbi és legszebb ősfás parkkal körül ölelt strandja, mely egész évben üzemel.

Első írásos emléket a Csillaghegyi Strandról az 1858-ban Szabó József geológus által írt Pest-Buda környékének földtani leírása című munkában található. Az itt lévő források akkoriban egy téglával falazott fürdőzés céljára kialakított medencét láttak el vízzel és az elfolyó víz egy malmot hajtott, ami a mai 33 méteres medence végében volt.

A Római fürdő utána Csillaghegyi a főváros legrégebbi strandja. A Csillaghegyi Árpádfürdő Rt. 1919-ben Elkán és Gerő létesítette. A nagy területű, ősfás parkkal körülölelt szép fekvésű strand egyedi teraszosan kialakított napozóterületekkel, sétányokkal a kor legmodernebb és legelegánsabb fürdője volt. A fürdőben két strand és egy úszómedence volt, 1925-ben itt építettek először hullámmedencét, ami az akkori Európában is kuriózumnak számított, 1945-ig működött.

Pár évvel később felépült a strand harmadik medencéje is, ahol a nemzetközi úszóversenyeket akartak megrendezni, ehhez lelátókat, kabinokat építettek, de statikus hiba miatt megsüllyedt és le kellett bontani. Johnny Weissmuller (Tarzan) olimpiai bajnok ebben a medencében úszott versenyt Dr. Bárány István olimpiai ezüst érmes, Európa bajnokunk ellen. Az új uszoda ennek a helyére épült.

A hegyoldalban lépcsősen kialakított, szépen megtervezett napozórészeket alakítottak ki, fenyőkkel, évelő virágokkal. Egyediségét a park szobrai adják, melyből sok még mindig megtalálható a területen.

A sportolni vágyókat a 4 sávos, 33 méteres medencébe gyűjtött természetes ásványvíz várja. A finn és infra szaunákat 2011-ben újították fel.

A víz összetétele
Mérsékelt ásványianyag-tartalmú, nátriumszegény, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos természetes ásványvíz.

Budapest, Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő, Pusztakúti út, Magyarország

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!