Budapest
Gróf Széchenyi István volt az, aki a nemzet teátrumát elsőként a Duna partjára álmodta meg. Pompázatos épületet tervezett, és az intézményt részvénytársaságként szerette volna üzemeltetni. A gróf 1832-es, A magyar játékszínről című röpiratában indítványozta a nagyszabású színház felépítését.
De sok év telt el, mire az álom valósággá lett. A magyar országgyűlés 1836. évi 41. számú törvénycikkében elrendelte egy nemzeti díszes játékszín megvalósítását, mely Pest városában kijelölt telken a magyar Játékszínben, 1837. augusztus 22 -től 1840-ig Pesti Magyar Színház, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. Az épületet, amely a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán állt, 1913-ban lebontották.
A társulat számára a Blaha Lujza téren álló Népszínház épületét bérelték ki. Az épület lebontásáról 1963-ban a metró építésére hivatkozva döntöttek. A színház 1964-ig itt működött, majd 1965. április 23-án az épületet felrobbantották.
1964-ben a teátrum társulata átköltözött a mai Thália Színház épületébe, a Nagymező utcába. Két évvel később pedig a volt Magyar Színház épületébe, a Hevesi Sándor térre, egy hosszúra nyúlt átmeneti időre. A teátrum 2000. szeptember elsejéig, a Duna-parti építkezés megkezdéséig viselte a Nemzeti Színház nevet.

fotó © Krisztián Kubicsek | Csodálatos Magyarország
A színház nem ér véget az épület falainál: kertje és az annak szerves részét alkotó szoborpark, a Nemzeti Színház külső térben megfogalmazott folytatása, amely Török Péter tervei alapján készült.
A parkban különleges kertépítészeti megoldások tárházát találjuk, a platán ernyőtől a labirintuson át a kőkertig. A szoborsétányt a közelmúlt nagy magyar színészeinek szobrai díszítik egy-egy legendás szerepükben megörökítve. Egész alakos szobrot kapott Gobbi Hilda, Kiss Manyi, Ruttkai Éva, Latabár Kálmán, Tímár József, Major Tamás, Sinkovits Imre, Lukács Margit, Básti Lajos és Soós Imre. Az alkotások Bencsik István, Marton László, Kligl Sándor és Párkányi Raab Péter szobrászművészek munkái.

fotó © Krisztián Kubicsek | Csodálatos Magyarország
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!