Budapest
A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak. Az új szabályozás szeptember első hétfőjén, azaz 5-én lép hatályba.
A közgyűlés 22 igen szavazattal és 7 nemmel új parkolási rendeletet alkotott.
A főváros területén négy zónát határoznak meg:
Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.

Grafika: budapest.hu
Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.
A közgyűlés többsége nem támogatta a Fidesz-KDNP-frakció módosító javaslatát, hogy 8 óra helyett fél 9-től legyen fizetős a parkolás a fővárosban. A frakció tagjai a vitában kifogásolták, hogy a kerületeket nem vonták be a rendelettervezet előkészítésébe és kevés idő állt rendelkezésükre a javaslat véleményezésére. Azt javasolták, a közgyűlés vegye le a napirendről a parkolási rendeletet, de ezt a többség nem támogatta.
Az LMP szóvivője, Gál József a közgyűlés előtt arról beszélt, a rendelettervezet nem „kezeli” a kerületek által 2-3 ezer forintért kiadott éves parkolási engedélyek ügyét, amelyet aránytalanul olcsónak tart a párt. Az LMP azt javasolta, vezessék be a klímabérletet és a dugódíjat, amelyek – várakozásaik szerint – ösztönöznék az autósokat, hogy a közösségi közlekedést használják és hozzájárulna a belvárosi autóforgalom csökkentéséhez.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!