Budapest
A november óta tartó kényszerű szünet után megnyitott az ELTE budapesti botanikus kertje, a közismert Füvészkert. Csak a szabadtéri területek látogathatók, és arra kérik a belépőket, hogy tartsák be a járványmegelőzés érdekében hozott szabályokat.
A novemberben bezárt gyűjteményes kertek nem mindegyike nyitott ki tavasszal, annak ellenére is több helyen az óvatosság mellett döntöttek, hogy a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Kormányrendelet egyértelműen nevesíti az arborétumokat és lehetővé teszi a működésüket („a külterületen, illetve a települések belterületén található parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak, azok az e rendelet hatálybalépésekor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint látogathatóak”) – írja a Magyar Mezőgazdaság.
A Füvészkert márciusban mindennap 9–16 óráig látogatható, a belépőjegy-árak változatlanok, a 2020-ban megváltott éves bérletek két hónappal tovább érvényesek.
A Füvészkert 1847-től található a mai helyén, ma mintegy 3,3 hektáros területen, azonban korábban nem itt volt. 1771-ben a Nagyszombati Egyetem Orvosi Karának megalakulásakor alapított első botanikus kert gyakran kényszerült vándorolni. Végül 1847. április 3-án – József nádor kezdeményezésére – a Királyi Kancellária és az Egyetem vette meg az egykori Festetics kertet a rajta lévő épületekkel együtt botanikus kert céljára.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!