Megújul a Szent Gellért-szobor mögötti oszlopcsarnok

Budapest egyik, ha nem a legtöbbet fotózott helyszíne a Szent Gellért-szobor, és az azt körülölelő oszlopcsarnok, kolonnád.

Október első napján arról adott hírt a Budavári Önkormányzat, hogy több alkotást is felújítanak az I. kerületben, többek között az 1904-ben épült Szent Gellért-szobor mögötti félköríves kolonnádot is.

A Gellért-hegy oldalában, körülbelül 40 méter magasan található köztéri emlékművet két szobrásznak és egy építésznek köszönhetjük. A Gellért püspököt ábrázoló szobrot Jankovits Gyula, míg a mellékalakot Gárdos Aladár készítette. A szoborkompozíció mögé Francsek Imre építész tervezett árkádos oszlopcsarnokot.

Az 1864-ben született Francsek Imre az egyetem után Czigler Győző és Pfaff Ferenc irodájában képezte magát, később a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) mérnökeként és a Magyar Mérnök és Építész Egylet tagjaként számos épületet terveit bírálta meg, rengeteg pályázaton maga is indult, néhányon nyert is, ezen kívül pedig cikkeket írt, előadásokat tartott.

Nevéhez köthető a Szent Gellért-szobor kolonnádján kívül a városligeti korcsolyacsarnok, a Budai Polgári Casino épületei, valamint több bérház is.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!