Budapest
A Halászbástya a Mátyás-templom újjáépítésének köszönhető: Schulek Frigyes 1874-1896. között vezette a templom újjáépítési munkálatait, melynek révén az istenháza hazánk egyik legszebb és legigényesebb templomaként született újjá. A templomot körülvevő tér azonban elmaradt a várakozásoktól, ezért Schulek javaslatot és terveket nyújtott be a Főváros Közmunkák Tanácsának a templom környezetét érintő rendezésre, amely végül 1899-ben kezdődhetett meg.
A Szent István szobor elkészítéséhez Strobl Alajos szobrászművész 1898-ban kezdett hozzá és 1906. május 21-én leplezték le.

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország
A korábbi várfalakra emelt Halászbástya 1902-re épült meg, nevét valószínűleg az alatta elterülő Halászvárosról (Víziváros) kapta, vagy az is lehetséges, hogy a várfal ezen szakaszának védelméért felelős középkori halászcéhből vették.
A Halászbástya Dunával párhuzamos főhomlokzata mintegy 140 méter hosszúságú, amelyből a déli folyosószárny hossza mintegy 40 méter, az északié 65 méter, míg a díszes középső mellvédfal 35 méter hosszú.

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország
Schulek a Halászbástya magvaként megtartotta a 18. századi erődrendszert, ám a tagolatlan, nagytömegű bástyák és falak merevségét gazdagon alkalmazott új építészeti elemekkel oldotta fel, illetve igazította a Mátyás-templom architektúrájához.

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország
A Szentháromság téren áll a Mátyás-templomot és környezetét ábrázoló Tapintható – Láthatatlan dombormű, amely lehetővé teszi, hogy a világörökség részét képező Budai Vár nevezetességei a vakok és gyengénlátók számára is érzékelhető, tapintható módon megismerhetővé váljanak.
Az országban ez a második ilyen jellegű dombormű, az első Szentendrén a Szabadtéri Múzeum bejáratánál található térkép.

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország

fotó © Fehér Gábor | Csodálatos Magyarország
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!