Budapest
Az épület rekonstrukciójának egyik legjelentősebb és leglátványosabb elemeként a kupola végső formája immár megcsodálható, miután az építési állványokat eltávolították.
A 15 méter magas és 9 méter széles kupola csúcsa több mint 50 méterrel emelkedik a Dísz tér fölé, így a Budai Vár látképének ismét meghatározó eleme lett. A látványt tovább fokozza a horganylemezből készült díszműbádogos borítás, a kupolát ékesítő lanterna és csúcsdísz, valamint a védelmező négy griffmadár szobor, amelyek visszakerültek eredeti helyükre.
A kupola egyik legkülönlegesebb eleme az átlós mintázatú üvegfedés, amely nemcsak egyedülálló esztétikai élményt nyújt, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a látogatók a kupola belsejében kialakított kilátóból gyönyörködhessenek a páratlan panorámában.
A Honvéd Főparancsnokság épületét Kallina Mór tervezte a 19. század végén. A második világháború során az épület súlyos, ám nem végzetes sérüléseket szenvedett. A harcok után a kupola még állt, azonban a kommunista hatalom ideológiai okokból úgy döntött, hogy az épületet az első emeletig visszabontják. A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászülető Honvéd Főparancsnokság épülete hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt, és méltó otthont biztosít majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára.
A kupola rekonstrukciója nem csupán egy építészeti bravúr, hanem szimbolikus gesztus is, amely nemcsak a városkép egy régi díszét állítja vissza, hanem a történelmi kontinuitást is megerősíti. A helyreállított épület újra betöltheti eredeti szerepét, miközben tiszteleg a múlt értékei előtt és egyben a jövő generációinak is bemutatja Budapest épített örökségét.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!