Programkavalkád várja az érdeklődőket a Gyermekvasút vasárnapi nyílt napján
Január 30-án, vasárnap, 10 és 16 óra között nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyi-hegyi végállomáson.
Az eseményen a legkisebbek jegyet nyomtathatnak a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.
A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen, kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.
Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára.
A központi rendelkezések értelmében a vonatokon és a vasútállomásokon 6 éves kor felett kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. A rendezvény helyszíne egy vasútállomáson található, így a programokon is viselni kell a maszkot.
Bővebb információk a menetrendről a www.gyermekvasut.hu weboldalon találhatók.