Programokkal ünnepli 75. születésnapját a Gyermekvasút április 11-én

Az első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok is indulnak.

1948. április 11-én, hetvenöt évvel ezelőtt kezdődött meg a budai hegyekben kanyargó Gyermekvasút építése.

A tavaszi szünet utolsó napján, április 11-én, programokban gazdag születésnapot ünnepelhetnek a Széchenyihegyre látogatók és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutas.

Járműbemutatók, kézműves foglalkozások, megemlékezések várják az érdeklődőket, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is.

Lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős nosztalgiabuszt is. Az ünnepi alkalom miatt sűrűbben közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok indulnak, de vezetett séta keretében is legyalogolható a 3 kilométeres vonalrész, miközben sok érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a kezdetekről.

A menetrend elérhető a Gyermekvasút honlapján.

Egy kis történelem:

A budapesti Gyermekvasút 11,7018 kilométeres vonalával a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. A vasút 236 méteres szintkülönbséget győz le, a pálya legmagasabb pontja 477 méter. A Kis-Hárshegy alatt alagutat és két hidat is építettek.

Az első kapavágást 1948. április 11-én tették a vasútépítő ifjúsági brigádok, az első három kilométeres szakaszt 66 munkanap után, 1948. július 31-én (a csillebérci Úttörőváros felavatásával egy időben) adták át a Széchenyi-hegy és az Előre állomás (ma Virágvölgy) között. Az első piros kisvonat elindítására Gerő Ernő közlekedési miniszter adott engedélyt, az ünnepségre az egész országból érkeztek úttörők. Az Úttörővasút teljes vonalát 1950. augusztus 19-én helyezték üzembe, a forgalom egy nappal később, az alkotmány ünnepén indult meg. A 11,2 kilométeres pályán hét állomás és két táblás megállóhely található, a teljes menetidő 45 perc.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!