Budapest
A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással indultak, amelyek során számos érdekes történelmi emlék bukkant elő a föld alól a Déli nagy rondella környezetében.
A régészek megtalálták azt a nőstény oroszlánt mintázó domborművet is, mely az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
Az oroszlánszobrot az eredeti helyének közvetlen közelében, a várfalaknál találták meg a régészek.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
Ilyen volt Erzsébet királyné pihenőháza. A nőstény oroszlánt mintázó domborművet színes kiemeléssel jelöltük a fotón.

fotó © Vasárnapi Újság 50. évf. 35. sz. (1903. augusztus 30.)_FSZEK_
A második világháború után lebontották, helyére pedig a ma is látható, középkori Zsigmond-tornyot építették vissza.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
Az oroszlánt ábrázoló domborművön kívül a szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrűre, a 19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára, és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára is leltek.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénár.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
Tömör vasból készült ágyúgolyó.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
Csiszolt kővel díszített 17. századi gyűrű.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
19. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabja.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
1918-as, Kassán készült vasúti plomba.

fotó © Nemzeti Hauszmann Program
Közel száz helyszínen dolgoznak a Várkapitányság, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei közösen.
A megújuló Budavári Palotanegyed területén a következő években folyamatosan lesznek feltárások, ennek köszönhetően rengeteg új adattal gazdagodhat a budai Vár. A szakemberek számos történelmi leletre számítanak az elmúlt évszázadokból, az eredményekről pedig természetesen továbbra is rendszeresen beszámolunk.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!