Szabadidőparkot alakítanak ki Budapesten a Pál-völgyi-barlanghoz közel

Az önkormányzat már a tavalyi év során kikérte a környékbeliek véleményét a parkkal kapcsolatban, és ezek figyelembevételével készültek el az új látványtervek.

Az elképzelések szerint a helyszínen egy olyan közösségi teret hoznának létre, ahol idősek, gyerekek és családok, kutyások, valamint a sportolni vágyók is jól érzik magukat. A tervezési szempontok között elsődleges a zöldfelületek megtartása és minőségi javítása, többek között 100 új lombos fa és 500 cserje ültetésével, illetve a meglévő, értékes fák megőrzése.

látványterv © masodikkerulet.hu

 

Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően nem alakítanak ki sütögetőt, sem szökőkutat, ugyanakkor a legelső terveket kiegészítették padokkal és napozóágyakkal. A már továbbfejlesztett tervek szerint lesz fitneszpark, geológiai és növénybemutató kert, egy játszótér óriáscsúszdával és ivókúttal, de felállítanak egy konténerépületet is büfével és mosdóhelyiséggel együtt. A négylábúakkal kiegészült családoknak lesz külön kutyafuttatójuk, a sportosabbak rekortán futószőnyegük, a gyerekek pedig egy KRESZ-parkban tanulhatnak meg közlekedni.

Január végétől kezdődtek a geodéziai mérések és előkészítő munkálatok a helyszínen, a kerület polgármestere pedig ebruár 1-én online találkozón mutatta be az átdolgozott terveket a környéken élőknek, ahol közösen vitatták meg a továbblépés lehetőségeit. A lakók újabb javaslatainak és kéréseinek egy részét szintén beépítik a tervekbe, hogy egy mindenki által örömmel és elégedettséggel használt park jöjjön létre a II. kerületben – olvasható a Budai Polgár februári számában.

látványterv © masodikkerulet.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!