Az Eötvös József Collegium a széles látókörű fizikus és egyetemi tanár, Eötvös Loránd kezdeményezésére jött létre 1895-ben.

Az intézményt az École Normale Supérieure mintájára Eötvös Loránd fizikus, rektor és miniszter alapította 1895-ben, ma az ELTE szakkollégiumaként működik. A Collegium 1910-ben átadott épületét Alpár Ignác tervezte. Alapítása óta a „tudóstanárok” képzésére, a magyar szellemi élet utánpótlására hivatott. Számos kiváló tudós tanult falai között.

Eötvös Loránd már 1875-ben javaslatot tett Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszternek egy magas színvonalú bentlakásos tanárképző intézmény létrehozására, példának a világhírű párizsi elitképzőt, az École Normale Supérieure-t tekintette. A terv azonban csak két évtized múltán, Eötvös Loránd rövid miniszterségének (1894–1895) köszönhetően valósulhatott meg. Kultuszminiszterként ugyanis Eötvös 1894-ben 15 ezer forintos támogatást biztosított „tanárjelöltek bennlakó intézetének létesítésére”. Miután a döntéssel Eötvös utódja, Wlassics Gyula is egyetértett, az új miniszter 1895 májusában felkérte Beöthy Zsolt irodalomtörténészt, Heinrich Gusztáv filológust, Leövey Sándor miniszteri tanácsost és Kármán Mórt, a magyarországi pedagógia kiemelkedő alakját az új intézmény szervezeti rendjének és szabályzatának kidolgozására. A szakemberek a porosz mintájú magyar oktatási rendszerben francia szellemiségű szigetet hoztak létre, a tanárképző kollégium olyan kitűnő tanulóknak kínált képzést, akik a vidéki szegényebb rétegekből, illetve középosztályból kerültek ki. A Collegium kurátora, vagyis legfőbb irányítója az alapító Eötvös Loránd, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett, ő nevezte ki első igazgatónak egyik fizikus tanítványát, Bartoniek Gézát, aki több mint három évtizeden keresztül vezette az intézményt.

Az oktatás 1895 szeptemberében indult meg, az első évfolyamon harmincegy, pályázat útján felvett diák kezdte meg tanulmányait a Csillag utca 2. szám alatti Kerkápoly-házban. Az első hallgatók között a magyar szellemi élet olyan jelentős alakjai voltak, mint Kodály Zoltán zeneszerző, Gombocz Zoltán nyelvész, Horváth János irodalomtörténész, Szekfű Gyula történész, Szabó Dezső író, Balázs Béla filmesztéta, Gerevich Tibor művészettörténész és Zemplén Géza kémikus. Nagy előnyt jelentett a diákoknak, hogy külföldi vendégtanároktól is tanulhattak.

A Collegium 1910 karácsonyán költözött a Ménesi úton található mai épületébe, amelyet Alpár Ignác tervezett. Ekkoriban a Gellért- hegy déli lejtőjén a háromemeletes Collegium volt az egyetlen ház. Eötvös Loránd halála után Teleki Pál földrajztudós és politikus lett a Collegium kurátora, majd 1928-ban az 1895-ös első évfolyam egykori diákja, a nyelvész Gombocz Zoltán lett a szintén elhunyt Bartoniek utódja az igazgatói poszton.

A második világháború után az elitizmussal vádolt Collegium működése fokozatosan ellehetetlenült, majd 1950-ben megszüntették az intézményt. Jelentős könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémia mentette meg, az épületbe 1955-ben beköltöző Irodalomtudományi Intézet pedig még gyarapította is. A megszűnés ellenére az Eötvös Collegium szellemiségét tovább vitték egykori diákjai és tanárai, Tóth Gábor 1956-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem keretein belül kezdte meg a műhely újjászervezését, a szakkollégiumi rendszerben folyó oktatás 1958-ban indult.

A kezdetben még rendszertelen oktatás a nyolcvanas években már a megszűnés előtti színvonalon, a Collegium hagyományainak megfelelően folyt.

A rendszerváltozást követően Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter 1990. december 20-án ünnepi közgyűlésen rehabilitálta az Eötvös József Collegiumot, amely 1991 januárjától újra a miniszter közvetlen felügyelete alatt működött. Az intézmény 1995-ben visszakerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem irányítása alá, ahol széleskörű tanulmányi autonómiával, az ország egyik legelismertebb szakkollégiumaként működik.

Az Eötvös József Collegium Történelmi emlékhely.