A budapesti Corvin köz az ’56-os forradalom és szabadságharc emblematikus helyszíne, a fegyveres felkelés egyik fővárosi központja.

A spontán szerveződő fegyveres felkelők az októberi szovjet támadás visszaverésében, Gerő Ernő hatalomból történő eltávolításában és a többpártrendszer létrejöttében egyaránt döntő szerepet játszottak. Nélkülük a forradalom számos követelése nem válhatott volna valóra. A Corvin moziban és a környező utcák épületeiben berendezkedő, önállóan működő józsefvárosi felkelő csoportok tagjait egyaránt corvinistáknak nevezzük, a vezető szerepet azonban egyértelműen a legnagyobb létszámú Corvin köziek töltötték be.

Október utolsó hetében a corvinista felkelők – néhány egykori katonatisztet leszámítva – harci tapasztalat nélkül állították meg a magyar politikai vezetés kérésére a fővárosba vonuló szovjet csapatokat, amelyek a hónap végéig mintegy 120 katonát és 20–25 páncélost vesztettek. A corvinisták ellenállását nem csak a szovjetek kísérelték meg felszámolni.

A Magyar Honvédség több sikertelen akciót is indított a Corvin köziek ellen. A magyar politikai vezetés már október 24-én rögtönítélő bíráskodást vezetett be a fegyveres csoportok felszámolására, de a felkelők nem hátráltak meg. A kudarcokat és hosszú tárgyalásokat követően a kormány október 28-án tűzszünetet hirdetett, végül pedig elismerte a sikeresen ellenálló fegyveres csoportokat. Az Üllői út másik oldalán lévő Kilián laktanyában megalakult a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Nemzetőrség, amely a hivatásos fegyveres erőket és a civileket tömörítette.

A felkelő csoportok nemzetőregységekké alakultak. A Corvin közben október 29-én 1000–1200 fegyveres szolgált, a tágabb értelemben vett corvinisták (a legfontosabbak a Kisfaludy, a Práter és a Vajdahunyad utcai csoportok) ekkor már mintegy négyezren lehettek. A harci sikerek és a kivívott politikai elismerés ellenére a Corvin közi csoport korántsem volt egységes. Egyre inkább kiéleződött az ellentét Iván Kovács László parancsnok, illetve Pongrátz Gergely és testvérei között. Szembenállásuk alkati és politikai természetű volt. Pongrátz Gergely nem bízott a politikai és a katonai vezetőkben, míg Iván Kovács kész volt kompromisszumokat kötni. Iván Kovács a fegyveres felkelőket legkorábban elismerő katonai vezető, Maléter Pál ezredes, a Kilián laktanya parancsnokának honvédelmi miniszteri kinevezését támogatta, Pongrátzék azonban Márton András ezredest, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnokát szerették volna a kormányban látni. Az elmérgesedő vita eredményeképpen a Corvin köziek november 1-jén Pongrátz Gergelyt választották meg új parancsnokuknak, Iván Kovács parancsnokhelyettes lett, majd fokozatosan háttérbe szorult.

A november 4-i szovjet beavatkozás elsődleges célpontja a Corvin köz és a Kilián laktanya volt, ezek ellenállása már aznap összeomlott. A Kisfaludy utcai, a Vajdahunyad utcai és más kisebb corvinista csoportok még november 8-ig tartották magukat, áldozatvállalásuk és hősiességük eredményeképpen 60–70 szovjet katona esett el és 15–20 páncélos semmisült meg a harcokban.

A budapesti fegyveres felkelők – így a corvinisták is – túlnyomórészt kétkezi munkások voltak, a legerősebb budapesti ellenállási pontok pedig a hagyományosan munkáslakta kerületekben, Józsefvárosban és Ferencvárosban jöttek létre. Ez a tény a forradalom bukását követő megtorlás propagandájában komoly gondot okozott a politikai vezetés számára, hiszen a „munkásállam”, a „proletárdiktatúra” megdöntésében nem a „burzsoázia”, az „arisztokrácia” és a „klerikális reakció” játszotta a döntő szerepet, ahogyan azt a hivatalos ideológia hirdette. A letartóztatott munkásokat ezért igyekeztek az állambiztonsági statisztikákban bűnözőkként, „huligánokként” és „lumpenproletárokként” feltüntetni.

A szabadságharcban több mint négyszáz józsefvárosi felkelő vesztette életét, a kádári megtorlás során mintegy százötven nyolcadik kerületi szabadságharcost ítéltek el, közülük mind a 23 halálraítéltet kivégezték. A Corvin mozi előtt látható szobor, Győrfi Lajos 1996-ban átadott alkotása a „pesti srácoknak”, a szabadságharc legfontosabb résztvevőinek állít emléket.