Budapest
Az építés ideje az ország gazdaságának egyik legdinamikusabban fejlődő korszaka volt. Ekkor épült a Hősök tere, az Andrássy út, a Nyugati pályaudvar, több Duna-híd, valamint a kontinens első földalatti vasútját is ebben az időben adták át. Mindezek mellett a korszak legnagyobb hazai vállalkozásának mégis az Országház létrehozását tekinthetjük, ami önmagában is hatással volt a gazdaság fejlődésére.

fotó © Fehér Zsuzsa | Csodálatos Magyarország
Az építésnél kifejezett szándék volt ugyanis, hogy magyar alapanyagokból, hazai iparosok, gyártók bevonásával készüljön az épület, míg díszítésében a környező Kárpát-medence növényvilágát igyekezzen megjeleníteni. A munkálatok során nem volt helye a spórolásnak, így csak 22-23 karátos aranyból mintegy 40 kilogrammot használtak fel a Ház díszítésére. Steindl Imre építész – az épület megálmodója – és korának számos képzőművésze, mesterembere, a magyarság akkori erejét és önbizalmát fejezte ki ezzel az egyedülálló alkotással.
2011-ben a Világörökség részének választott épület felbecsülhetetlen muzeális érték, a magyar nemzet büszkesége.
A Ház méretei tiszteletet parancsolóak: a Dunával párhuzamos épületszárny 268 méter hosszú – ami hosszabb, mint a londoni parlament épületegyüttese –, legnagyobb szélessége 123 méter hosszú. A kupola tornyával 96 méter magasan szökell az égbe. Különféle építészeti stílusok elemei és motívumai keverednek az épületben: alaprajza barokk, a homlokzat díszítése a gótika világát idézi, míg a mennyezet díszítése reneszánsz formajegyeket hordoz.

fotó © Zoltan Gabor Photography
Az épület alapterülete közel 18 000 négyzetméter és négy szintre oszlik. Térfogata 473 000 köbméter, ahol 50 darab ötemeletes lakóház férne el. Megépítéséhez mintegy 40 millió téglát használtak fel, burkolásához 30 000 köbméternyi faragott díszkövet. A homlokzatot 90 kőszobor díszíti, amelyek a magyar történelem nagy alakjait jelenítik meg, a Házban további 162 szobor található. 27 kapun keresztül lehet az Országházba bejutni. Alaprajza szimmetrikus elrendezésű, főbb terei keresztformát alkotnak és metszéspontjukban magasodik a kupola. Az épületen belül 10 belső világítóudvar, 13 lift és több száz iroda található. A helyiségeket végtelennek tűnő folyosórendszer köti össze. A Házban futó vörös színű szőnyeg közel 3 kilométer hosszú.

fotó © Hurguly Ákos | Csodálatos Magyarország
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!