Budapest
Gül Baba díszes temetésén I. Szulejmán szultán is részt vett, aki Gül Babát Buda védőszentjévé nyilvánította. Gül Baba Türbéje fölé az emlékhelyet 1543-1548 között 3. Budai pasa építtette.

fotó © Kisházi Klára | Csodálatos Magyarország
Az iszlám zarándokhelyet 1686-ban Buda második ostromakor a Habsburg hadsereg nem bántotta, később jezsuita papok katolikus kápolnává alakították át.
1885-ben az ottomán kormány megbízta Wágner János magyar építészt, hogy restaurálja a Türbét és az azt körülvevő emlékművet. Wágner János támfalat épített az épületegyüttes köré, amely magában foglalta a saját lakóhelyét is.
A restaurálás végeztével 1914-ben az emlékművet magyar nemzeti műemlékké nyilvánították.

fotó © Kisházi Klára | Csodálatos Magyarország
1918-ban a Wagner-villa, 1941-ben pedig a teljes telek is fővárosi tulajdonba került. A türbét csaknem 400 év után, először 1962-ben, majd 1996-ban újították fel, de a felhasznált építőanyagok és a munka minősége miatt rövid időn belül olyan állagromlás következett be, amely szükségessé tette az újabb renoválást. A Wagner-villát viszont teljesen elhanyagolták, végül 1970-ben le is bontották.

fotó © Kisházi Klára | Csodálatos Magyarország

fotó © Kisházi Klára | Csodálatos Magyarország
2015-ben, a magyar és a török állam közös finanszírozásában indított beruházással újjászületett Gül Baba türbéje és a hozzá tartozó a függőkert.

fotó © Kisházi Klára | Csodálatos Magyarország
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!