Új turisztikai látogatóközpontot adtak át Etyeken

Vasárnap adták át a csaknem egy év alatt megépült látogatóközpontot a Budapest közeli, bo­rai­ról is híres Etyeken, az Ötház és a Vajda János utca találkozásánál.

„Mint turisztikai központ, Etyek egyre erősödik” – állította Zólyomi Tamás polgármester, aki úgy látja, a helyi fejlesztések professzionális körülményeket biztosítanak a fejlődéshez. Mind a borturizmus, mind a filmgyártás területén, s remélik, ehhez hamarosan pezsgőipar is társulhat.

A most átadott épület funkcióját tekintve alkalmas turisták fogadására, informálására, de közösségi események, rendezvények helyszíneként is szolgálhat. A beszédeket ünnepi műsor, valamint adventi programelemek követték.

Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: egy 300 millió forintos turisztikai fejlesztés manifesztálódott most Etyeken, a Pannónia Szíve programcsomag egyik elemeként. Ez utóbbi fejlesztési csomag három üteme eddig mintegy 3,7 milliárd forintnyi fejlesztést jelentett, amelyből több mint 2 milliárd forint érkezett a nagyközségbe.

Az épület megáldását megelőzően Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos kiemelte: „ez egy olyan hely, ahol az érkezőket – egy családi házhoz hasonlóan – szeretetteljesen fogadják.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!