Fesztivál / Koncert
2024. október 15 – 19.
Soroksári Művészeti Fesztivál 2024
A programok között pop-up kiállítás, tematikus tárlatvezetések a múzeum középkori tereiben, műtárgysimogató és rendhagyó színházi előadás is szerepel.
A történelmi bemutatókon hagyományőrzők mutatják be a középkor anyagi kultúráját, a látogatók egyebek mellett korabeli fegyverekkel, viseletekkel, textíliákkal és alapanyagokkal ismerkedhetnek meg.
Tárlatvezetésen ismerhető meg a középkori királyi palota története, helyreállított terei, a Királypince a korabeli higiéniás szokásokba ad bepillantást, egy kőfaragóműhely és az őrség pihenőszobája a mindennapok világát idézi fel.
A tárgysimogatón a gótikus vár mindennapjainak tárgyi emlékei állíthatók párhuzamba a hagyományőrzők által rekonstruált tárgyakkal.
A középkori pénzverésünk titkai című bemutató és workshop első részében az érdeklődők a középkori magyar pénzverés technikai hátterével ismerkedhetnek meg, Szoborhistóriák címmel rendhagyó múzeumi színház látható, a solymászat történeti hátteréről és a foglalkozáshoz köthető leletekről előadás hangzik el.
A Királyi palota Zsigmond korában című pop-up kiállítás az ásatásokon készült fotók és rajzok segítségével mutatja be az elmúlt 80 évben a Vár területén előkerült, Luxemburgi Zsigmond király uralkodásához köthető emlékeket, épületmaradványokat, utakat, régészeti leleteket.
A gótikus kápolnában ünnepélyes lovaggá ütési ceremóniát is rendeznek majd két meghirdetett időpontban, amelyen a menetlevélbe pecsétet kapott gyerekek vehetnek részt.
A belépés 14 éves korig és 70 éves kor felett ingyenes.
A múzeumon kívül, a Halászó gyerekek kútjától az Oroszlános udvarig kard- és zászlóforgatással színesített zenés felvonulás is várja az érdeklődőket aznap több alkalommal.
11.00-18.00 Hagyományőrzők a múzeumban
Élő történelmi bemutatókon hagyományőrzők hozzák testközelbe a középkor anyagi kultúráját. Megismerkedhetünk a korabeli
– fegyverekkel, tűzfegyverekkel,
– konyhával,
– vadászattal/halászattal,
– viseletekkel, textíliákkal és alapanyagokkal,
– gyöngykészítéssel,
– fésűkészítéssel,
– kötélveréssel,
– illetve pénzveréssel
Sárkánybarlang – kreatív alkotóműhely
Kedveled a sárkányokat? Szeretsz kézműveskedni? Ha igen, akkor térj be, és készítsd el saját kis csipesz – sárkányodat!
10.30, 13.30, 15.30 Zenés felvonulás kard- és zászlóforgatással Halászó gyerekek kútjától az Oroszlános udvarig
11.15 és 15.00 Liliom, holló, félhold/tárlatvezetés
A tárlatvezetés során a Vármúzeum alsó szintjén található középkori királyi palota történetét és helyreállított tereit mutatják be. A II. világháború pusztítását követően az 1950-es években indult meg a korábban nem látható középkori palotarészek régészeti feltárása. Az ekkor napvilágra került helyiségek (pl. Gótikus terem, Kápolna, Tárnokház), várfalak és kertek a helyreállítást követően méltó helyet adnak az egykori királyi palota történetét, épületét, és az ásatásokon talált tárgyakat bemutató kiállításnak. A palota történetéhez szorosan kapcsolódnak az uralkodócsaládokat reprezentáló címeres emlékek, a Mátyás király korát felidéző reneszánsz kőfaragványok, cserépkályha-rekonstrukciók, használati tárgyak, edények. A királyi udvar életébe nyerhetünk bepillantást a Corvina-könyvtárat bemutató kiállításrészen, valamint belehallgathatunk az udvar szórakoztató zenéjébe. A Királypincében megismerhetjük a korabeli higiéniás szokásokat, egy kőfaragóműhely és az őrség pihenőszobája pedig a mindennapok világát idézik fel. A tárlatvezetés során a látogató 3D-animációs filmek, lapozható corvina-másolat és érintőképernyős játékok segítségével repülhet vissza a középkori palota világába.
11.30-12.30 és 16.15-17.15 Válogatás a középkori gyűjteményből/bemutató
A tárgysimogatón a látogatóknak lehetőségük van a Középkori Gyűjtemény Zsigmond kori anyagaiból szemezgetve közelebbről is megismerkedni a gótikus vár mindennapjainak tárgyi emlékeivel, párhuzamba állítva a hagyományőrzők által rekonstruált tárgyakkal.
13.00-14.00 Zsigmond és a Budai Vár/tárlatvezetés
A tárlatvezetésen a palota megmaradt illetve rekonstruált tereit látogatják meg, különös tekintettel a Zsigmond király idejében épült, látható, valamint a ma mára már eltűnt épületrészletekre és szobrokra.
14.00-15.00 Középkori pénzverésünk titkai/bemutató és workshop
Az előadás alapvetően két részre bontható: első felében a középkori magyar pénzverés technikai hátterével lehet megismerkedni, majd az előadás második részében részletesebben is megismerhetjük a 14-15. század fordulójának magyar pénzverését, pénzügyigazgatását és Buda szerepét ebben a rendszerben, különös tekintettel Luxemburgi Zsigmond uralkodására.
14.30-15.30 A középkori solymászat régészeti emlékei/előadás
A solymászatról leginkább képi és írott forrásaink vannak, régészeti emlékei rendkívül ritkák. Az előadásban a solymászat történeti hátterét mutatják be, illetve azokat a leleteket, amelyek ehhez a foglalkozáshoz köthetők.
14.30 és 16.30 Lovaggá ütési ceremónia
A legalább három helyszínen játszó, résztvevő gyerekek menetlevelükbe pecsétet kapnak, ők azok, akik részt vehetnek a két meghirdetett időpontban zajló ünnepélyes lovaggá ütésen a Gótikus kápolnában. Emlékül díszoklevelet kapnak. A menetlevelet a különböző helyszíneken kaphatják meg.
17.00 Szoborhistóriák/rendhagyó múzeumi színház
Mi lehetett az apostol félbehagyott mondata? Hogyan folytatná mozdulatát a fegyverhordozó? Miről mesélhetnek nekünk 600 év távlatából? A rendhagyó vezetésen életre keltik a múzeum szenzációs gótikus szobrait korabeli élőzenével, előadó művészettel, középkori vásári színjátékkal, miközben megismerhetjük a leletegyüttes és a korszak történetét. A szobrokat Egyed Brigitta színész és bohóc szólítja meg, hol gúnyolódik rajtuk, hol viccet csinál belőlük, esetenként mély beszélgetésbe is elegyedik velük. A műfaj meghatározhatatlan, egy több művészeti ágat magába foglaló fúzió. A történetet az 1974-ben egy pincéből előkerült több, mint hatvan összeállítható szobortorzóból és töredékből álló gótikus szoborlelet-együttes ihlette. Az európai mesterek alkotásai a szobrászműhely felbomlása után több esetben még félkészen kerültek a földbe máig tisztázatlan körülmények között.
Királyi palota Zsigmond korában – pop-up kiállítás
A kiállítás az ásatásokon készült fotókon és rajzokon keresztül mutatja be az elmúlt 80 év során a Vár területén előkerült, Luxemburgi Zsigmond király uralkodásához köthető emlékeket: épületmaradványokat, utakat, régészeti leleteket.
Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!