Budapest Minden eddiginél látványosabb tűzijáték lesz 2023. augusztus 20-án Több mint 20 helyszínen többszáz programmal ünnepeljük Magyarország születésnapját 2023. augusztus 18-a és 20-a között.
Budapest Fesztivállal ünnepli fennállásának 157. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit.
Budapest Átadták a felújított Lánchidat, már a gyalogosok is átsétálhatnak rajta A híd rekonstrukciója 2 év 5 hónapig tartott, és 26,7 milliárd forintba került. A járdákkal együtt a hídfőkben található aluljárók is megnyíltak.
Budapest A rendezvényszakma Oscar-díjában részesült a Szent István Nap ünnepségsorozat A többnapos augusztus 20-i eseménysorozatot a nemzetközi szakma az egyik legjobb európai rendezvényként tartja számon.
Budapest 2023. szeptemberétől drágulnak a BKV vonaljegyek 450 forint lesz egy vonaljegy, a buszon megvásárolva pedig 600 forintba fog kerülni, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. Budapest 2023. július 21. Szabó Zoltán
Budapest Megnyitották a megújult Karakas pasa tornyát a budai Várban A nagyközönség számára most először megnyitott, 17. századi épület mellett Török kertet is kialakítottak a Csikós-udvar északi végében. Budapest 2023. július 11. Halász Gabi
Budapest SUP-ozni is lehet a Városliget népszerű taván A hatvanezer négyzetméteres tavon 32 vízibicikli, 10 csónak és 10 SUP várja a kikapcsolódni vágyókat. Budapest 2023. július 7. Halász Gabi
Budapest Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest projektet A Városliget megújítása több mint százhúsz ország népszerű idegenforgalmi attrakciójával együtt mérettette meg magát. Budapest 2023. július 4. Halász Gabi
Budapest Nyári, ingyenes koncertek Budapest történelmi helyszínén, a Kossuth téren Csütörtökönként rendhagyó zenei programra várnak minden érdeklődőt az Országház elé. Budapest 2023. július 3. Halász Gabi
Budapest Június 30-án megnyit Budapest egyetlen, Duna-parti szabadstrandja 2023. június 30. és augusztus 20. között minden nap 10 és 19 óra között strandolhatunk a Római-parti Plázson. Budapest 2023. június 29. Halász Gabi
Budapest Budapesten nyílt meg a világ első állandó Capa-kiállítása A mintegy 500 négyzetméteren megvalósult kiállítás egyben Robert Capa születésének 110. évfordulója előtt is tiszteleg. Budapest 2023. június 14. Halász Gabi
Budapest Új dalokat is játszik a Margitsziget zenélő szökőkútja A listára olyan dalok kerültek fel, amelyekhez látványos vízkép programozható. Budapest 2023. június 8. Halász Gabi
Budapest Építészeti emlékeink a Balaton-parton címmel szabadtéri kiállítás nyílt a Várkert Bazárban A Balaton emblematikus építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár 100 év szezon - Építészeti emlékeink a Balaton-parton című szabadtéri tablókiállítása. Budapest 2023. június 7. MTI
Budapest Budapest Garden - ingyen mozizhatunk a csillagos ég alatt Óbudán Az ingyenes vetítések naplementekor kezdődnek, a nyár folyamán este 8 és 9 óra között. Budapest 2023. június 2. Halász Gabi
Budapest Autómentes lesz a rakpart a pünkösdi hosszú hétvégén is Május 27., szombat hajnaltól május 29., pünkösdhétfő este 11 óráig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. Budapest 2023. május 26. Halász Gabi
Budapest Május 25-én nyílik meg a világ 24. Madame Tussauds-kiállítása Budapesten A kiállítás 51 magyar és külföldi élethű viaszfigurát és a hozzájuk tartozó installációkat mutatja be a közönségnek. Budapest 2023. május 24. Halász Gabi